Az Európa-barát Maia Sandu lett Moldova elnöke

2020. november 16. 07:02

Az első női elnök az oroszbarát Igor Dodont váltotta a poszton.

2020. november 16. 07:02
null

Maia Sandu volt kormányfő, Európa-barát ellenzéki politikus lesz a Moldovai Köztársaság új államfője, miután Sandu nagy különbséggel megnyerte az elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját. A szavazatok majdnem teljes összeszámlálása alapján a volt kormányfő a voksok mintegy 57 százalékát kapta – derült ki a központi választási bizottság adataiból, amelyet még hétfőre virradó éjjel nyilvánosságra hoztak a moldovai fővárosban, Chisinauban. Ellenfelére, a hivatalban lévő oroszbarát Dodonra a voksok több mint 99 százalékának kiértékelése alapján a választáson résztvevők mintegy 43 százaléka szavazott.    

Visszataszító kampány

Sandu, aki a két héttel korábbi első fordulóban is már az élen végzett – akkor a külföldön élő moldovaiak szavazatainak több mint 70 százalékát begyűjtve –, az első nő lesz a Moldovai Köztársaság államfői tisztségében. A 48 éves győztes politikus már néhány órával korábban köszönetet mondott minden hazai és külföldi szavazónak, amiért a koronavírus-járványa, a visszataszító választási kampány és a sok helyütt nehézségekbe ütköző voksolás ellenére is példátlan számban éltek szavazati jogukkal, megmutatva – mint mondta  –, hogy hazájuk sorsa „nem közömbös” a számukra. Sandu ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy „az elkövetkező órákban komoly feszültségekre kell számítani”, ezért arra szólította fel a rendőrséget és a választási hatóságokat, hogy teljesítsék a kötelességüket és ne engedjenek meg semmilyen csalást a szavazatok számlálásában. Egyúttal arra kérte az embereket, hogy maradjanak "éberek" és „őrizzék meg a hidegvérüket”.    

Az oroszbarát Dodon is nyugalomra intett

A hivatalban lévő Igor Dodon a már sejthető veresége ellenére „meglehetősen optimistának” mondta magát, kijelentve, hogy a „saját előrejelzések” szerint belföldön megnyerné a választást. Hozzátette ugyanakkor, hogy „felkészült a vereségre”, mert a moldovai diaszpóra szavazatai egyértelműen befolyásolják a választási eredményt. Sanduhoz hasonlóan ő is nyugalomra intette a híveit. „Mindent el fogunk követni, hogy ne engedjünk meg (valamiféle) destabilizációt” – tette hozzá. A chisinaui Európai Politika és Reformok Intézetének igazgatója, Iulian Groza az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy Maia Sandu győzelme a térségre gyakorolt orosz befolyás egyértelmű csökkenésére utal. Szerinte Sandu, aki 2010 és 2012 között a Világbanknál dolgozott tanácsadóként, „elő fogja mozdítani a reformokat” és „képes lesz a nemzeti érdekek védelmére, párbeszédet folytatva Oroszországgal”.    

Oroszország, amely idén már tiltakozó mozgalmakkal szembesült a befolyási övezetéhez tartozónak tekintett Fehéroroszországban és Kirgizisztánban is, a moldovai elnökválasztási kampányban nyíltan a hivatalban lévő Dodont támogatta. Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta őt a Kremlben és pénzügyi segítséget ígért Moldovának, amelynek mezőgazdaságát idén súlyosan visszavetette a szárazság. Az orosz vezetés emellett azzal vádolta Washingtont, hogy „forradalmi forgatókönyvet” írt novemberre Moldova számára, ahol már korábban is volt példa a választások eredményének kétségbe vonására.

(MTI)

Fotó: Maia Sandu, az európai irányultságú Akció és Szolidaritás Párt (PAS) elnöke szavazni érkezik a molodvai elnökválasztás második fordulójában Chisinauban 2020. november 15-én. MTI/EPA/Dumitru Doru

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2020. november 16. 11:30
Szegény hülye "moldávok", bekapták a horgot. Kávézó Bécsben, ajrópai életszínvonal, meg ilyenek. Pedig csak újabb gyarmat lesznek - ha egyálatlán lesz még mibe belelépniük.
teljesenertelmetlen
2020. november 16. 11:24
Nektek nem az az érzésetek, hogy mióta egyre több nő kerül vezető pozícióba, azóta egyre nagyobb a káosz a világban? De most komolyan.
kispufi
2020. november 16. 11:23
na mehetnek a látványmigránsok meg a látványbuzik. meg a nem annyira látványos hitelfelvétel. az majd akkor lesz látványos, amikor az amúgy is béka segge alatti helyiek utolsó utáni bőreként húzzák le visszafizetéskor. ha tiltakoznak, majd megtudják, hogy sose lesz belőlük így európai.
Magyarok Pásztora
2020. november 16. 10:48
Gondolom bukarestben most minden oláh másnapos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!