Ausztrália túl van a koronavíruson?

2020. november 01. 14:55

Közel öt hónapja először Ausztráliában egyetlen új helyi fertőzés sem történt.

2020. november 01. 14:55
null

„A szombat estét megelőző 24 óra az első nap június 9-e óta Ausztráliában, hogy egyetlen új helyi, vagyis az ország lakosságán belüli koronavírus-fertőzés sem történt” – jelentette be Greg Hunt egészségügyi miniszter.

A szombati napzáró időpont után regisztráltak egy új helyi megfertőződést, de az már a következő nap statisztikájába számít bele –tette hozzá az AAP ausztrál hírügynökség. Az országos adatokból következően Victoria államban sem volt új fertőzéses eset, de haláleset sem, pedig hónapokon át az ország nagy gócpontjának számított. Szerdán ért véget az állam fővárosának, Melbourne-nek a csaknem négy hónapon át tartó zárlata. Időtartamát tekintve ez volt az egyik leghosszabb járványügyi zárlat a világon. Ausztráliában eddig 27,5 ezer fertőzést regisztráltak, arányaiban sokkal kevesebbet, mint más fejlett országokban. A halálesetek száma 907, ennek csaknem kilencven százaléka a második legnépesebb Victoria államban történt.

(MTI)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2020. november 01. 19:21
Nagyon megkönnyebbültem, mert a testvérem és családja Ausztráliában élnek. Ők legalább védettek ezzel az átkozott vírussal szemben.
Csomorkany
2020. november 01. 19:03
Irígylem a szigetlakókat (ideértve a kontinens méretű szigeteket is), de a földrajzi adottságot kőkemény munkával meg is kellett ragadni, ezért a gratuláció is jár.
kisgul
2020. november 01. 17:30
Könnyű nekik rendet rakni, azon a picsányi szigeten!
nyugalom
2020. november 01. 16:28
Mindenki okos, leginkabb utolag!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!