A fehérorosz oktatási minisztérium a TASZSZ orosz hírügynökség megkeresésére azt közölte, hogy „a hatósági engedéllyel nem rendelkező tüntetéseken részt vevő diákok kizárásakor egyedi esetekről van szó”. Az intézkedéseket annak nyomán hozták, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden felszólította a középiskolás és egyetemista diákok szüleit, vegyék rá gyerekeiket, hogy ne járjanak az engedély nélküli tüntetésekre.
„Küldjék őket a hadseregbe, a többieket pedig tegyék ki az utcára. Hadd járkáljanak ott. De az egyetemről zárják ki őket” – hangoztatta Lukasenka.
” – hangoztatta Lukasenka.Lukasenka korábban többször figyelmeztetett, hogy a nem engedélyezett tiltakozó megmozdulásokon sok a fiatal és az egyetemista. Október 20-án leváltotta három felsőfokú tanintézet rektorát, akik a diákjaik tiltakozó aktivitásának mozgatói voltak. Az augusztus 9-i fehéroroszországi elnökválasztás óta – amelyen a hivatalos eredmények szerint Aljakszandr Lukasenkát a voksok több mint 80 százalékával hatodszor választották elnökké – hétről hétre hatalmas tömegek követelik az államfő távozását, ő azonban nem hajlandó erre.