Több tucatnyi embert vettek őrizetbe a minszki nyugdíjastüntetésen

2020. október 13. 11:15

A Vjaszna keddi közlése szerint az elfogottak között volt egy 13 éves gyermek is.

2020. október 13. 11:15

Minderről a Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet számolt be. A nyugdíjasok tiltakozásán fiatalok is részt vettek. A Vjaszna szerint a rendőri intézkedések során többen megsérültek. A Litvániába menekült ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanouszkaja hangsúlyozta: Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimje új mélypontot ért el a nyugdíjasok elleni erőszakos fellépéssel. „Azokkal erőszakoskodnak, akik hosszú éveken keresztül a leghűségesebb szavazóik voltak” – hangoztatta. Cihanouszkaja szerint nyilvánvaló, hogy a rezsim már csak saját tagjait védelmezi. Az ellenzéki vezető felszólította az állampolgárokat, hogy védjék meg magukat, és vessenek véget Lukasenka uralmának.    

A rendőrség tömegoszlató eszközöket, a többi között könnygázt és villanógránátot is bevetett a tömeg ellen, miután a hétfői megmozdulás résztvevői palackokkal és botokkal dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait. A nyugdíjasok a Függetlenség teréről az azonos nevű sugárúton a tudományos akadémia épületéig vonultak. A meneten több mint ezren vettek részt. A tiltakozók az augusztus 9-én vitatott körülmények között újraválasztott Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követelték. A fehérorosz műszaki egyetem térségében diákok csatlakoztak szolidaritásból a nyugdíjasok menetéhez. Fehéroroszországban két hónapja folyamatosak a tüntetések az országot 26 éve vezető Lukasenka ellen, aki a hivatalos eredmények szerint a szavazatok 80,1 százalékát szerezte meg az augusztus 9-i elnökválasztáson. A fehérorosz ellenzék szerint a voksolást elcsalták, és a nemzetközi közösség több tagja sem ismeri el annak eredményét. A megmozdulásokon többen meghaltak, százak megsebesültek és ezreket őrizetbe vettek.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neociprióta
2020. október 13. 16:24
ismeretlen identitásu, de oroszul beszélő álarcosok naponta gumibotozzák a beloruszokat, vajon ki vezényelte őket oda és honnét kerültek Belorussziába olyan fegyveresek , akik hajlandóak nehéz fegyverzet és éles lőszer bevetésére polgárok ellen??
neociprióta
2020. október 13. 16:21
a putlerista belorusz diktátor és potenciális tömeggyilkos mindenre képes, követi a cár példáját a lehető legprimitivebb módon......ideje felszámolni személyét , irány Rosztov te szarházi...LOL
BőröndÖdön
2020. október 13. 14:33
Hihetetlen....:(
pandalala
2020. október 13. 13:18
".... Az ellenzéki vezető felszólította az állampolgárokat, hogy védjék meg magukat, és vessenek véget Lukasenka uralmának. A rendőrség tömegoszlató eszközöket, a többi között könnygázt és villanógránátot is bevetett a tömeg ellen, miután a hétfői megmozdulás résztvevői palackokkal és botokkal dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait. ...."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!