Szijjártó: Messzire került Ukrajnától az európai integráció útja

2020. október 27. 07:51

A külügyminiszter arra reagált, hogy Ukrajna magas rangú magyar tisztségviselőket tiltott ki az országból.

2020. október 27. 07:51

Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott „agitáció” miatt – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn az Interfax-Ukrajina hírügynökséggel. A külügyi tárca vezetőjének szavai szerint az egyik tisztségviselő a magyar miniszterelnökség államtitkára, akit név szerint nem említett, a másikról pedig nem árult el semmit. Hozzátette ugyanakkor, hogy más olyan magyar állampolgárok beutazási tilalmát is kezdeményezték, akik aktívan „beavatkoztak” Ukrajna belügyeibe a választás idején. „Partnereinket hamarosan részletesen tájékoztatjuk a választásokba való magyar beavatkozás tényéről, erről már tájékoztattuk az EBESZ megfigyelő misszióját” – emelte ki Kuleba.

A miniszter szerint nem lehet a helyzetet különbözőképpen értelmezni, az konkrét beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe. „Nem lehet mindent csak a kollégám, Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésére redukálni. Ez általában a magyar politikáról szól. A mi álláspontunk nagyon egyszerű, tegnap értékeltük ezeket a cselekedeteket. Az, ahogyan a magyar kormány a választások előestéjén és a választások napján viselkedett, beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe” – szögezte le a miniszter.

Előző nap bekérették az ukrán külügyminisztériumba Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki. Szijjártó Péter nonszensznek nevezte az eljárást, és azt mondta, hogy „nem túl barátságos hangnemben és nem a barátkozás szándékával” kérették be az ukránok Íjgyártó Istvánt. A külgazdasági és külügyminiszter az ügyben az Indexnek azt nyilatkozta: „Semmilyen értesítést nem kaptunk, de ha így van, akkor ez egy rendkívül kulturálatlan lépés, amelynek nyomán elég messzire kerül Ukrajnától az európai integráció útja.” 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr. Tommy Lee
2020. október 27. 08:36
Igy kell, hajrá!
jóember
2020. október 27. 08:19
Ha Antal Jóska lett volna ilyen kemény mint Szijjártó, akkor most nem lenne probléma kárpátalján.
EMM195
2020. október 27. 08:18
Érdekes hely ez az Ukrajna. A szlovákok meg a románok nem tiltakoztak, amikor a nyomentum a tót és oláhpárt mellett agitált...
Gabsimen
2020. október 27. 08:05
Majd holnap este lemeccseljük velük. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!