Nagyszabású katonai parádét tartottak Észak-Koreában (videó)

2020. október 10. 21:44

A sztálinista állampárt, a Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának apropóján.

2020. október 10. 21:44
null

Nagyszabású katonai parádét tartottak szombaton Észak-Koreában a sztálinista állampárt, a Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján.

A koronavírus-járvány jelentette veszély ellenére megtartott ünnepi rendezvényen felvonultatták a legújabb katonai technológiát – jelentették hírügynökségek dél-koreai forrásokra hivatkozva. Az észak-koreai állami tévé helyi idő szerint délutánig nem adott hírt az eseményről. Műholdképek tanúsága szerint több ezer katona masírozott végig Phenjanban az államalapító Kim Ir Szenről elnevezett téren az unoka, a 2011-ben hivatalba lépett jelenlegi észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un előtt.   

A korábbi gyakorlattal ellentétben idén nem hívták meg a külföldi sajtót a felvonulásra, feltehetően a járványveszély miatt. Észak-Korea már januárban lezárta határait, hogy megakadályozza a vírus behurcolását, és nagyon keveset lehet tudni arról, mennyire súlyos a pandémiahelyzet az országban.

Amerikai és dél-koreai hírszerzési források alapján megfigyelők azt találgatták, hogy Észak-Korea felhasználja-e az évfordulót arra, hogy bemutassa új interkontinentális rakétáját. A világtól elszigetelt sztálinista állam rendszerint erődemonstrációt tart a hasonló alkalmakkor. Donald Trump amerikai elnök háromszor is találkozott az észak-koreai vezetővel, de a Phenjan ballisztikusrakéta-fejlesztéséről és atomprogramjáról folytatott tárgyalások megfeneklettek.

(MTI)

 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2020. október 11. 13:08
Minden kis államnak joga van megvédeni magát és népét,ez csak atomfegyverekkel lehetséges.Azaz elrettenteni az ellenséget.Magyarországnak is szüksége van atomfegyverekre és erős ütőképes hadseregre,sorozott hadseregre .A nyugat hazug gyarmatosítóit el kell rettenteni attól hogy megtámadjanak bennünket.Most is folyamatosan támadnak benjnünket összefogva a honi hazaáruló bandákkal!
patkánynak sem nevezhető férgek
2020. október 11. 09:16
Látom a hozzászólásom alá gyűlő mínuszokból, hogy nagyon megsértettem a koreai komcsi diktátor híveit... :D
patkánynak sem nevezhető férgek
2020. október 11. 08:41
Érdekes itt a lájk diszlájk arány. Egy elvileg jobboldali portálon rendre tövig szopják sokan a kommunista faszt, legyen az észak-koreai, orosz vagy fehérorosz...
Autofocus
2020. október 10. 23:30
Hol van Tunyacsáp hogy olyan fényesre szopkodja a pufifej cerkáját mint a kis gyökér szerencsétlen droidkatonáinak csizmája?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!