Minden megyében indít jelölteket az RMDSZ

2020. október 22. 21:12

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke reméli, hogy az összefogás mozgósítani fogja a magyar közösséget.

2020. október 22. 21:12

Románia mind a 41 megyéjében, a 42. bukaresti és a 43. külföldi választókerületben is iktatta parlamenti jelöltlistáit a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – közölte csütörtökön a szövetség. Az RMDSZ-nek 568 képviselő- és szenátorjelöltje van belföldön, 5 jelöltje külföldön. A magyar szövetség 34 megyében teljes listát, 8 megyében és külföldön részleges listát iktatott. Az RMDSZ két, befutónak számító helyet átengedett „ellenzékének”, az – Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogásával létrejött – Erdélyi Magyar Szövetségnek (EMSZ).

Az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnökét egy „billegő” – az RMDSZ által olykor megszerzett, máskor elveszített Bihar megyei harmadik – képviselői helyen indítják. A rivális magyar pártokkal kötött megállapodás után Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kifejezte reményét, hogy az összefogás mozgósítani fogja a magyar közösséget.

– hangoztatta. Az RMDSZ október 7-én több mint 150 ezer támogató aláírást iktatott a bukaresti központi választási bizottságnál (BEC), így Románia minden megyéjében és a külföldi választókerületben is indíthat jelölteket a december 6-i parlamenti választáson.

Románia 2016-ban visszatért a szavazatarányos, megyei pártlistás választási rendszerhez, amelyben azok a – szórványban, vagy külföldön összegyűlt – töredékszavazatok sem vesznek el, amelyek nem gyümölcsöznek helyben mandátumot. „Az elmúlt harminc évben azért lehettünk erősek, mert tömb- és vegyes vidékről, valamint szórvány megyékből is támogattak bennünket a magyar emberek. Sokszor szavaztak úgy szórványban, hogy közben nem volt biztos, hogy lesz magyar képviselője a megyéjüknek. Ezt a szolidaritást köszöntük meg idén is azzal, hogy befutó helyet ajánlunk fel (a szórványnak számító Szeben megyei) Benedek Zakariásnak Kovászna megyében” – tudatta közösségi oldalán az RMDSZ elnöke. Romániában csütörtökön éjfélkor jár le a jelöltállítás határideje a december 6-i parlamenti választásokra.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takita
2020. október 23. 01:16
Végre létrejött a magyar pártok összefogása! Csak így lehet megfelelő képviselete az erdélyi magyarságnak. Erre nagyon nagy szükség lesz,mert egyre erősödik Erdélyben a tudatosan gerjesztett az asszimilációs nyomás.Különösen sok segítségre szorul az u.n. szórvány területek magyarsága.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!