Ukrán elnök: bekövetkezhet egy „Majdan” Fehéroroszországban

2020. szeptember 15. 07:08

Viszont egyelőre nem lát kiemelkedő személyiséget, akivel az emberek azonosulni tudnának.

2020. szeptember 15. 07:08

Elképzelhető Fehéroroszországban is egy az ukrajnaihoz hasonló nagy, Nyugat-barát tiltakozás kialakulása – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Wiener Zeitung című osztrák lapnak keddi ausztriai hivatalos látogatása előtt. „Amennyiben az állam vonakodik párbeszédet folytatni a néppel, úgy Fehéroroszország könnyen belefuthat egy a Majdanhoz hasonló (helyzetbe)” – vélekedett Zelenszkij a Wiener Zeitung keddi számában megjelenő interjúban, a kijevi Függetlenség terén 2013-14-ben lezajlott, Ukrajnában hatalomváltáshoz vezető tüntetéssorozatra utalva.

Mindenesetre fontos, hogy a fehéroroszok maguk dönthessenek a jövőjükről. E„gyetlen országnak sem szabad más országok belügyeibe beavatkoznia” – mondta. Arra a kérdésre, hogy Fehéroroszország a jelenlegi helyzetben továbbra is betölthet-e közvetítő szerepet a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése ügyében Kijev és Moszkva között, Zelenszkij elismerte, hogy ezt egyelőre nem tudja. „Azt hiszem észszerű lenne kivárni, hogy újra stabilizálódjon a helyzet Fehéroroszországban. A minszki tárgyalásokat a koronavírus-járvány idején is folytattuk online keretek között, és a háromoldalú (Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló) összekötő csoport is tart távtalálkozókat, ami helyes” – mondta Zelenszkij.

Ausztria és Ukrajna viszonyát Zelenszkij szavai szerint nem homályosította el az az epizód, amikor Karin Kneissl szabadságpárti (FPÖ) volt külügyminiszter 2018-ban az esküvőjére is meghívta a Bécsbe látogató Vlagyimir Putyin orosz elnököt. „Azt az ügyet az esküvővel már el is felejtettem” – mondta az ukrán elnök az interjúban. Ausztria és Ukrajna mélyreható kapcsolatokat ápol egymással, s ez az ügy csak egy apró epizód volt, amely semmilyen negatív hatást nem gyakorolt viszonyukra. „Háborúban állunk Kelet-Ukrajnában, és Ausztria támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését” – hangsúlyozta Zelenszkij, azt is felemlegetve, hogy ő maga korábban is találkozott már Sebastian Kurz néppárti (ÖVP) osztrák kancellárral, akivel jó a kapcsolata.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2020. szeptember 15. 10:12
Az a majdan, nagyon szar lett nálatok, tv-bohóc. Bukrajna, azóta is bukik. Kinek model? Kongó, Becsuánföld...
luisbathhelena
2020. szeptember 15. 08:39
Biztos örülnek a népek. Hiszen Ukrajnában is mekkorát nőtt az életszínvonal némi gyújtogatás után...
westend
2020. szeptember 15. 08:19
aha, a fehérorosz átlagpolgár biztos nagyon örülne egy az ukránhoz hasonló káosznak és permanens lecsúszásnak, külföldi kifosztókkal. Hát persze, másra sem vágynak.
lofejazagyban
2020. szeptember 15. 08:04
a román vajdák is biztosan büszkék voltak, hogy támogatja őket a kor legerősebb birodalma, Isztambul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!