Tízből kövér kilencesre vizsgáztak a magyarok – Kelemen Hunor a Mandinernek

2020. szeptember 28. 05:10

Kifejezetten jól szerepelt az RMDSZ és a magyar közösség a romániai helyhatósági választásokon. Kelemen Hunor pártelnök a legnagyobb győzelemnek a marosvásárhelyit tartja, és szkeptikus Temesvár új, német polgármesterével kapcsolatban.

2020. szeptember 28. 05:10
null
Veczán Zoltán
Veczán Zoltán

Hányast adna egy tízes skálán önmaguknak?

Azt gondolom, hogy a mostani önkormányzati választásokon kimondottan jól szerepeltünk; nyilván tízest nem adhatunk magunknak, hiszen ez azt jelentené, hogy mindenhol győztünk, ahol csak indultunk, de

egy jó kövér kilences szerintem kijár nekünk, és kijár az erdélyi magyaroknak is.

Mit tart a legnagyobb eredménynek?

Nehéz választani, hiszen visszajött Marosvásárhely, megőriztük Szatmárnémetit, megszereztük Gyergyót, sőt, Szászrégent. A megyei önkormányzatokról még nincsenek adataink... azt hiszem, mégis a legkedvesebb győzelem Marosvásárhely visszaszerzése, hiszen sok taktikai, sőt stratégiai döntés előzte meg, és a legfontosabb az volt, hogy Soós Zoltánt, noha tavaly novemberben még a mi színeinkben indult, most függetlenként indítsuk, mert így tudja elhozni a legtöbb voksot, akár román voksokat is. Így is történt, én pedig gratulálok neki a győzelemhez.

Értsük ezt úgy, hogy Soós Zoltánt továbbra is RMDSZ-esnek tartja?

Persze, az is volt, az is marad, RMDSZ-es. Az egy választási stratégiai lépés volt, hogy függetlenként indítottuk.

És lesz is mögötte egy erős önkormányzati frakció, ezt ígérhetem is.

Beszélt győzelmekről; mi a legfájóbb veszteség?

Persze minden amit, elvesztettünk fájó pont: Székelykeresztúr elvesztése fáj, vagy hogy nem tudtuk visszaszerezi Székelyudvarhelyt; de ezeket fel kell tudni dolgozni.

Temesváron példátlan módon német jelölt győzött, mit szól hozzá, mit vár tőle?

Az a legizgalmasabb, hogy Dominic Fritz nem sváb vagy szász, hanem echte német, aki ideköltözött, itt tanult meg románul, nincsenek erdélyi gyökerei. Ha engem kérdez, nekem egy kicsit túlságosan baloldali, de akár sikeres is lehet. Meggyőző volt a kampánya, a győzelme pedig azt mutatja, hogy az emberek adott esetben megszavaznak olyanokat is, akiknek nincs is erdélyi kötődése. A kisebbségi ügyekben kíváncsi leszek arra, hogy mit lép. 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rovan
2020. szeptember 28. 20:03
Majd az lesz a siker, ha a románok inkább visszaadnék egész Erdélyt az összes magyarral, mint hogy elveszítsék az egész országuk.
rovan
2020. szeptember 28. 20:01
Ez csak a kezdet, egész Romániát meg kell szerezniük.
kálmi
2020. szeptember 28. 17:20
Nagyszerű eredmény. Így kell ezt csinálni magyarok!!! Példa lehet újra az erdélyi magyarság.
zsoltkom2
2020. szeptember 28. 14:05
"Tízből kövér kilencesre vizsgáztak a magyarok" A kövérség egészségtelen állapot... szívproblémához vezethet és a párkapcsolatnak is árt... nehezen találnak maguknak párt. Dúlni fog a szingliség. Na még csak ez hiányzik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!