Neymar rasszizmussal vádolta meg az ellenfél egyik játékosát

2020. szeptember 14. 08:54

Öt kiállítás is volt a francia szuperrangadón.

2020. szeptember 14. 08:54
null

Öt kiállítást hozott a francia labdarúgó-bajnokság Paris SG-Olympique Marseille rangadója, amely után Neymar rasszizmussal vádolta meg az ellenfél egyik játékosát. A brazil szupersztár koronavírus-fertőzése miatt csak pénteken állt újra edzésbe. A vasárnapi találkozón – 1-0-s vendég vezetésnél – a hosszabbításban egymásnak ugrottak a két csapat játékosai egy szabálytalanság után. A tülekedésben Neymar a tarkóján megütötte a spanyol Alvaro Gonzalezt, ezért piros lapot kapott. A pályáról levonulva többször azt mondta a bírónak: „Rasszizmus nem!” – miközben Alvaróra mutatott.

A meccs után a Twitteren azt írta, sajnálja, hogy nem az arcába ütött Alvarónak, aki szerinte az egész mérkőzésen provokálta.   Neymar már az első félidőben szólt a játékvezetőnek arról, hogy Gonzalez rasszista megjegyzéseket tesz rá. Thomas Tuchel, a PSG német vezetőedzője a találkozó utáni sajtótájékoztatón kitért rá, Neymar azt mondta neki, rasszista inzultusról volt szó, de hozzátette, ő maga nem hallotta, mit mondott az ellenfél.

„Neymar egy kicsit ideges volt, remélem, ehhez semmi közünk. És azt, hogy ez nem rondít bele a győzelmünkbe. Nincs helye rasszizmusnak a labdarúgásban, de nem hinném, hogy erről lett volna szó” – nyilatkozott André Villas-Boas, az OM portugál trénere, hozzátéve, hogy „volt egy köpés is Di Maria részéről, de ez egy klasszikus ütközet”.

(MTI)

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satman11
2020. szeptember 16. 18:35
Én megkérdezném tőle, hogy mikor evett utoljára embert.....hátha éhes...
kulalak
2020. szeptember 14. 16:21
Pszichológiai hadviselés. Zidane is tudna mesélni. Ez van gyerekek, fejben is ott kell lenni.
Sulammit
2020. szeptember 14. 14:53
Alvaro olyan képpel dumált Neymarnak, mint a mi Jakab Péterünk.
OberEnnsinnen
2020. szeptember 14. 14:35
Sokat kap, sokat rúgják, ütik, vágják. Érthető, ha néha kiakad. Viszont, ha intelligensebb, okosabb, többször használ egyérintőt és ritkábban csavarodik a labdára. De hát ő brazil, ízig-vérig, nem olyan, mint a Nagy Forradalmár, a Hamilton ember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!