A lap szerint több önkormányzati képviselő, köztük Steve Fletcher is jelezte Medaria Arradondo rendőrfőnöknek, hogy választóik aggódnak a közbiztonság drasztikus romlása miatt. Fletcher azon önkormányzati képviselők egyike, akik júniusban megszavazták a rendőrség feloszlatását, sőt ő részt vett a rendőri erőszak elleni tüntetésen is, amelyet az afroamerikai George Floyd rendőri intézkedés közben bekövetkezett halála miatt rendeztek. Most szemrehányást tett Arradondo rendőrfőnöknek a bűnözés erősödése miatt, és közölte, választóitól több bejelentést is kapott arról, hogy „a rendőrök semmit nem tesznek a rablások megakadályozásáért”.
Fletcher a Time magazinban júniusban esszét írt arról, hogy „nyilvánosan támogatja a rendőrség feloszlatását és egy, a közösségre figyelő, nem erőszakos közbiztonsági szervezet létrehozását”.
A bűnözés elszaporodása miatti panaszt tett a rendőrfőnöknek Lisa Bender, az önkormányzat vezetője is, aki szintén megszavazta a rendőrség feloszlatására tett javaslatot. Bender ugyancsak választóinak bejelentéseire hivatkozva kifogásolta, hogy a rendőrök nem lépnek fel megfelelően a bűnözés ellen. „A jelenlegi körülmények között ez nagyon aggasztó” – idézte szavait a Minneapolis Star Tribune. Az önkormányzat vezetője szerint a rendőrök visszautasítják, hogy reagáljanak a lakossági bejelentésekre.