Lukasenka: Belarusz le fogja zárni Lengyelországgal és Litvániával közös határait

2020. szeptember 18. 07:34

„Kénytelenek vagyunk kivonni a katonákat az utcákról, a hadsereget fokozott riasztásba helyezni, és lezárni a nyugati államhatárt, elsősorban Litvániával és Lengyelországgal” – mondta az elnök egy fórumon.

2020. szeptember 18. 07:34

A belarusz elnök – akinek immár hat hete tartó, a lemondását követelő tüntetésekkel kell szembenéznie –  csütörtökön bejelentette, hogy fokozott készültségbe helyezi a csapatokat, valamint lezárja az ország határainak egy részét – írja az Euronews.

A honlap szerint Lukasenka döntése, miszerint lezárja a határait Lengyelország és Litvánia felé, összhangban van azon kijelentéseivel, hogy a demonstrációkat Nyugatról szervezik. „Kénytelenek vagyunk kivonni a katonákat az utcákról, a hadsereget fokozott riasztásba helyezni, és lezárni a nyugati államhatárt, elsősorban Litvániával és Lengyelországgal” – mondta Lukasenka egy fórumon. Hozzátette: az Ukrajnával közös határt is megerősíthetik.

Nem akarom, hogy hazám háborúban álljon. Sőt, nem akarom, hogy Fehéroroszország és Lengyelország, Litvánia olyan hadműveletek színházává váljon, ahol az ügyek nem lesznek megoldva” – mondta. „Ezért ma Litvánia, Lengyelország és Ukrajna népeihez szeretnék szólítani – állítsák meg őrült politikusaikat, ne engedjék, hogy kitörjön a háború” – hangoztatta az elnök.

Érdekes, hogy Lukasenka nem tett említést Lettországról, amely a lengyelekhez és a litvánokhoz hasonlóan a NATO tagja.

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonszól
2020. szeptember 18. 13:46
Apáám!...Én nem akarlak bántani sőt segítek ha megengeded.Írj sci fi novellákat esetleg regényt.Szédületes tehetség vagy.
Tóth Zoltán
2020. szeptember 18. 12:32
Próbakomment.
Tóth Zoltán
2020. szeptember 18. 08:58
Kezdésként ideje lenne végre egyértelműsíteni (már itt félreterelődik az összes elemzés): eredetileg a Kreml szándékozott félreállítani Lukasenkát, mivel az ő konok ellenállása akadályozta az orosz-fehérorosz egyesülést (tulajdonképpen Fehéroroszország annektálását). Azt is ideje lenne felfogni, hogy a belarusz "ellenzéki nagyágyúk" (Babarika és Cepkala) Putyin holdudvarából kerültek ki, és értelemszerűen a Kreml gépezetének befolyása alatt állnak. Lukasenka tehát ezért volt ideges miattuk, illetve a nála "nyaraló" Wagner-féle túristák miatt, hiszen tökéletesen tisztában volt azzal: az orosz despota puccsot készít elő ellene (kommentjeim itt: https://magyarnarancs.hu/kulpol/tegnap-51-tuntetot-vett-orizetbe-a-belarusz-rendorseg-132682#kommentek ). Ebbe a manipulációba kavart bele a lakossági elégedetlenséget meglovagolni kívánó "nyugati" támogatás, de láthatóan vesztésre állnak, miközben Lukasenka mindinkább Putyin befolyása alá kerül. Szerintem mostanra felfoghatta, az ő vezetői karrierje a végéhez ért - viszont a fia(i) szempontjából még van mit keresnie! Putyin számára továbbra is hasznos és fontos lehet a Lukasenkát még támogató lakosság (nem elhanyagolható mértékű, bár valószínűleg nem a többség), akár csak a hatalomba tolni kívánt "ellenzékiek" kontrollja miatt is! A Kreml számára kívánatos belarusz "ellenzék" csakis a saját embereire épülhet (ezért is ösztönözhette például a Kalesznyikava elleni fellépést, kommentem itt: https://magyarnarancs.hu/kulpol/alarcos-ismeretlenek-elraboltak-marija-kalesznyikava-ellenzeki-vezetot-a-belarusz-tuntetesek-egyik-szervezojet-132962#kommentek ) - általuk valósítva meg a probléma gyökerét okozó, megkésett aktust: az orosz-fehérorosz egyesülést, melyben Aljakszandr Lukasenka bár marginális szerephez juthat, ám dinasztiája valamely fiával még továbbélhet, már Putyin egyik bojárjaként. (Szerintem Lukasenka lelki szemei előtt akár még az is felderenghet, egyik leszármazottja válhatna az orosz "trón" várományosává, felelevenítve a ruszok cárság előtti öt fejedelemségének szokásait.) Csakhogy a Kreml már jóval előbbre és távolabbi célokban gondolkodik, s itt kapcsolódok vissza ismét az aktuális hírhez - hiszen Lukasenka már végleg elveszítette szuverenitását az események irányítása, befolyásolása felett, egyértelműen Putyin dirigál, vagyis minden cselekményt a Kreml érdekeinek fényében van értelme elemezni (így Lukasenka nyilatkozatait is). Az egyre félelmetesebben felfegyverkező Oroszország terjeszkedni készül, s ezzel összefüggésben mind kiterjedtebb, előretolt destruktív stratégiát alkalmaz. És itt érdemes újraértelmezni az elmúlt időszak látványosabb fejleményeiként azt, mikor Litvániába, Lengyelországba "passzoltak ki" fehérorosz ellenzékieket (illetve Ukrajnába is megpróbáltak), Minő érdekeség! Hiszen pont ezek felé haladna tovább Putyin is - hát előtte kreál ürügyet hozzá: külföldi beavatkozás (melynek okán már kezdetét veheti a későbbi követelőzés, kezdetben diplomáciai konfrontációként)! Az említett, környező államok elleni fellépés egyszerre kínál indokot az oroszok bevonulására Fehéroroszországba ("felmentenek"), egyben lehetőséget további akciókra (még távolabb terjeszkedve), s egyúttal a nyugati szövetségi rendszerek (EU+NATO) megbolygatására, a nagyobb nemzetközi szerveződésekkel - ENSZ - egyetemben (kommentem itt: https://magyarnarancs.hu/kulpol/magyarorszag-is-alairta-a-v4-ek-lukasenka-elleni-kiallasat-132496 ). Hát ezért szólongatják fel egymást mind vérmesebben fenyegetőzve, oda-vissza, napi rendszerességgel a beavatkozás mellőzésére! Rémisztően kísérteties hasonlóságot vélek egyébként felfedezni az éppen ehónapban 81 éve kirobbant(ott) második világháború bevezető, "false flag" művelete, a gleiwitzi incidens, és egy racionálisan feltételezhetően az orosz katonai titkosszolgálatok szervezésében végrehajtandó "lengyel akció" között, mondjuk Fehéroroszország lengyelek lakta, nyugati felén (például egy vérfagyasztó pogrom révén), vagy akár az aktuálisan gerjedő hasszid zarándokokat érintő "nagyhatalmi pingpong" nyomán, ugyanazon jól bevált, GRU-futtatta paramilitáris szerveződések által (http://euromaidanpress.com/2018/03/05/the-falanga-group-in-poland-whos-really-behind-the-arson-attacks-on-hungarian-associations-in-uzhhorod/ ), kik Kárpátalján is többször otthagyták már a névjegyüket. S erre a minden hájjal megkent orosz despota szükségét érzi majd - a világ elsápadt közvéleménye előtt módszeresen indokolva a "felszabadítás" elkerülhetetlenségét - közbeavatkozni. És ekkor Szereteth Fasisztánk is nekikezdi vigyorogva dörzsölgetni a markát (kommentem itt: https://kolozsvaros.com/2020/08/30/az-orosz-horizont/ ). Eddig ehhez tapsikolt a "felvilágosult" és "fejlett nyugat", a megannyi belterjesen protezsált "szakértő", tengernyi véleményvezér és zsurnaliszta... Ebből hamarosan háború lesz, emberek, méghozzá a közelünkben - akár minket is magába foglalva!
barnabibambi
2020. szeptember 18. 08:56
Jó döntés! Putyinon a sor ha szükséges akkor diplomáciai és katonai eszközökkel vegye el a kedvét a nyugati gyarmatosítóknak a háborútól egy megelőző katonai csapással ha már a szép szó nem ér semmit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!