A svájci hatóságok karantént rendeltek el egy lausanne-i elitegyetem 2500 diákja számára, miután felütötte a fejét a koronavírus-járvány a hallgatók körében, állítólag az intézmény területén kívüli bulizás miatt. A svájci Vaud kanton hatóságai közölték, hogy utasították az École hoteliere de Lausanne diákjait, hogy vonuljanak karanténba a kampuszban vagy azon kívül, miután a vírus már túlságosan széles körben elterjedt. „Jelentős gócok tűntek fel számos képzésen, s ez lehetetlenné teszi a célzottabb lezárást. A diákoknak szeptember 28-ig otthon kell maradniuk” – írták.
A közlemény szerint egy előzetes vizsgálat rámutatott arra, hogy „egy vagy több buli volt a gócok eredete”. A helyi hatóságok megismételték felhívásukat azoknak, akik szórakozni mennek, hogy tanúsítsanak „felelősségteljes hozzáállást”, viseljenek maszkot, tartsák a távolságot a közösségen belül, kövessék nyomon a kontaktjaikat, illetve ügyeljenek a koronavírus okozta Covid-19 betegség tüneteire.