Iohannis történelminek nevezte volt pártja, az európai néppárti tagsággal rendelkező, kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) eredményét, ugyanakkor a négy éve alakult rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) teljesítményéhez is gratulált. Úgy értékelte, hogy a két politikai erő együttműködése hozhatja el Romániának a fejlődés reményét és az ehhez szükséges stabilitást.
Szerinte a polgárok vasárnap egyértelműen elutasították a PSD által „állampolitika szintjére emelt” hazugságot, stagnálást és inkompetenciát, ezért a megválasztott önkormányzati vezetőkre hatalmas felelősség hárul, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, átláthatóságra, tisztességre és szakértelemre alapozva újjáépítsék és a polgárok szolgálatába állítsák a közigazgatást. Iohannis szerint a változás hulláma az általa meghirdetett korrupcióellenes népszavazással kezdődött, majd – a PSD-kormány megbuktatása és az elnökválasztáson elért győzelme után – a demokrácia most az önkormányzati választásokon is megmutatta életképességét.
Az elnök szerint a választásokat példásan szervezték meg