A kolonizáció folyamata nem játszott olyan meghatározó gazdasági szerepet a gyarmatosító államok fejlődésében, mint azt a kutatók jelentős része állítja. Az amerikai Mises Institute munkatársa a gyarmatosítás gazdasági és társadalmi hatásainak kiegyensúlyozottabb elemzésének szükségességére hívja fel a figyelmet.
Lipton Matthews üzleti elemző cikkében arról ír, hogy egyes történészek a nyugati, gyarmatosító országok ipari forradalom utáni gyors fejlődését a gyarmatok jelentős erőforrásaival magyarázzák. E nézőpont azonban csak részben fedi a valóságot, hiszen egészen a második világháborút követő évtizedig a fejlett nyugati országok az energiaforrások terén szinte teljesen önellátóak voltak.
Egyes európai országokban, így például az Egyesült Királyságban a belföldi nyersanyag készletekben jelentkező többlet mértéke olyan nagymértékűnek bizonyult, hogy a kapacitások jelentős részét a külkereskedelemben értékesítették.
A kereskedelem volumene sem volt meghatározó a gyarmatosító országok és a harmadik világ között.
1800-tól a második világháborút megelőző időszakig az európai export mindösszesen 9 százaléka irányult a fejlődő világba, így az akkori viszonyok szerint a bruttó nemzeti termék kevesebb, mint 1 százalékát jelentették a gyarmati exportok.
A szerző úgy véli, az imperialista országok számára a gyarmatosítás sok esetben gazdasági lassulást, nem pedig gyors ütemű fejlődést eredményezett. Erről tanúskodik az is, hogy a gyarmatosító európai országok – köztük az Egyesült Királyság, Franciaország és Portugália – a XIX. században lassabb gazdasági növekedést produkáltak, mint a gyarmatokkal nem rendelkező Belgium, Németország és Svédország. Azonban miután Belgium a XX. század elején a gyarmatosítás útjára lépett, a belga gazdasági növekedés megtorpant.
Gyakori érv továbbá, hogy a gyarmatosítás felelős az afrikai kontinensen tapasztalható társadalmi problémákért. A szerző azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a hasonló általánosító érvek elkerülésével a gyarmatosítás társadalmi vonzatait hatékonyabban lehet elemezni.
Tény, hogy a gyarmatosító országok az etnikai feszültségek fokozására törekedtek, de ez önmagában nem jelent magyarázatot a kontinens összes társadalmi problémájára.
Ezt támasztja alá Matthew Lange és Andrew Dawson szociológusok tanulmánya is: az afrikai kontinensen tapasztalt polgárháborúk hosszát, illetve a lázadások mértékét vizsgálva nem látható szignifikáns különbség a volt gyarmati és a gyarmati múltan nem rendelkező országok között.
Matthews hangsúlyozza, hogy a fejlődésben lévő országok gazdasági és társadalmi problémaink elemzésekor nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a gyarmatosítás előtti időkből örökölt intézményrendszerre, valamint az egyes országok társadalmi és földrajzi körülményeire. Afrikában a kolonizáció örökségével ugyanis egyre kevésbé magyarázható a modern állami intézmények minősége, valamint az egy főre jutó jövedelem mennyisége. Így várhatóan az új publikációkban az általánosítások helyett az összetettebb gazdasági és társadalmi érvek kerülnek előtérbe.
Gergi-Horgos Mátyás
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Dehogy az évek alatt kiépített kínai és amerikai kapcsolatok fordultak termőre, dehogy.
Egyenes beszéd.
A költségvetés elfogadása után a francia politika kampányüzemmódra vált, az államfő pedig már csak a külpolitikában zavarhatja a vizet.
Végre valóban egy szintre kerültünk Ausztriával.
Két nagyon fontos lépésről számolt be a miniszterelnök.
Bod Péter Ákos közgazdász az Öt új műsorában arról beszélt, hogy a forint fenntartását „túlzottan kockázatosnak és költségesnek tartja”.
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
