Cihanouszkaja: Csak nemzetközi segítséggel nyerhetjük meg a harcot

2020. szeptember 21. 14:07

Mi próbáljuk kezelni a válsághelyzetet, de Lukasenka úr nem akar tárgyalni – fogalmazott a belarusz ellenzéki vezető.

2020. szeptember 21. 14:07

Csak  nemzetközi segítséggel nyerhetjük meg harcunkat, ezért kérünk minden országot, hogy szólaljanak fel a népünk védelmében. Hiszem, hogy Fehéroroszország fontos a világnak – jelentette ki Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető hétfőn Brüsszelben, David Sassolival, az Európai Parlament elnökével tartott közös sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus elmondta, hogy hazája mély politikai válságot él át, a fehéroroszok többsége immáron 44 napja harcol a szabadságért, az új jövőért, valamint a szabad és tisztességes választások kiírásáért. „Mi próbáljuk kezelni a válsághelyzetet, de Lukasenka úr nem akar tárgyalni. Azzal fordulunk a nemzetközi közösségekhez, hogy ne ismerjék el Lukasenkát mint legitim vezetőjét Fehéroroszországnak, mert állampolgáraink szemében, ő nem az” – mondta.

David Sassoli  parlamenti elnök emlékeztetett, hogy „ezreket kínoznak meg a hatóságok saját hazájukban már több mint két hónapja, csak azért mert szabadon akarnak választani”. Felszólította továbbá Minszket, hogy haladéktalanul engedje szabadon a fogvatartott tüntetőket, és kezdje meg a párbeszédet a koordinációs bizottsággal és a népképviselettel. Hozzátette: az Európai Parlament múlt hetén nagy többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely az emberi, politikai és polgári jogok tiszteletben tartására szólítja fel a Lukasenka rezsimet és támogatja a szankciók bevezetését az erőszakos fellépések elkövetői ellen. „A fehérorosz nép kell saját sorsát irányítania. Az egyetlen járható út a békés hatalomátadás” – hangsúlyozta.

Már több mint két hónapja hogy nagyszabású tüntetések folynak Minszkben, Fehéroroszország fővárosában, Aljakszandr Lukasenka távozását követelve. A fehérorosz ellenzék azzal vádolja Lukasenkát, hogy elcsalta az augusztus 9-i elnökválasztást.

(MTI)

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Katona László
2020. szeptember 22. 10:19
Kedves Ciha! Ha ti csak külföldi segítséggel tudtok győzni, akkor ez azt jelenti, hogy kisebbségben vagytok. A demokráciának ez a jellemzője, van benne többség és van kisebbség. Ilyenkor az a normális, hogy kisebbségként kell viselkedni, és részt venni az ország működésében. Ha jól fogtok működni, a mostani mandátum után - külföldi segítség nélkül - a következő mandátumban már többségben lesztek. Ha most ti külföldi segítséget vesztek igénybe és így hatalmat, akkor vége lesz Fehéroroszország függetlenségének, és jelenlegi gazdasági helyzetének. Az rosszabb helyzet lesz, mint a mostani. Ukrajna példája ezt igazolja.
Magyarok Pásztora
2020. szeptember 21. 19:15
A hazaárulók így szokták.
kalhana
2020. szeptember 21. 17:59
Nemzetközi segítségért bizalommal lehet fordulni Putyinhoz.
civis72
2020. szeptember 21. 17:47
megbukott a belorusz majdan ..hahahaha
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!