A Brassó megyei törvényszék hétfői ítéletében megváltoztatta az elsőfokú bírósági határozatot, így mégsem szabadulhat a terrorizmus miatt elítélt székelyföldi Szőcs Zoltán. A jogerős törvényszéki határozat kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte. Az ítélet szerint Szőcs Zoltán legközelebb ez év november 25-én kérvényezheti a feltételes szabadon bocsátását. A Brassói Bíróság július végén határozott Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről. A határozat ellen azonban fellebbezett az ügyészség, ezért került sor a másodfokú eljárásra. Korábban a törvényszék a Szőcs Zoltánnal együtt elítélt Beke István szabadon bocsátását is elutasította.
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az első fokon eljáró bukaresti táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak 11, illetve 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, amennyit már korábban vizsgálati fogságban töltöttek.