A Tampa Bay Lightning 2-0-ra legyőzte a Dallas Stars csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) edmontoni döntőjének hatodik mérkőzésén, így 4-2-es összesítéssel nyerte meg fennállása során második alkalommal a Stanley Kupát. A rájátszás legértékesebb játékosának a bajnok svéd védőjét, Victor Hedmant választották, így ő vette át a Conn Smythe-trófeát.
A 13. percig nagyon kevés kapura lövés, sok ütközés és Lightning-mezőnyfölény jellemezte a játékot, ekkor viszont Brayden Point saját kipattanóját értékesítve a Tampa került előnybe. A harmadot dallasi emberelőny zárta. A 28. percben a Stars indítását lefülelték a semleges harmadban, a lefordulást követően pedig Blake Coleman kapásból mattolta Anton Hudobint. A különbség nőhetett volna, ám a korong a kapuvason csattant. A záró harmadban főleg a védekezésre összpontosított a Lightning, és a riválisnak nem voltak komoly helyzetei – amúgy az egész meccsen sem –, és csak oldalhálóig jutott. A Tampa – amely ezt megelőzően 2004-ben volt bajnok – az egész rájátszásban remekelt, egyszer sem kapott ki sorozatban kétszer, az első sora – Nyikita Kucserov, Brayden Point, Ondrej Palat – szállította a gólokat, a védelme és Andrej Vaszilevszkij révén a kapusteljesítménye kifogástalan volt. A hálóőr a playoff minden percét végigvédte, és ő a második orosz kapus Nyikolaj Habibulin (2004, Tampa) után, aki első számúként nyert Stanley Kupát. Pat Maroon az NHL történetének negyedik hokisa, aki egymást követő két évben különböző csapattal lett bajnok.