Telefonon beszélt egymással Lukasenka és Putyin

2020. augusztus 07. 16:04

A közlemény szerint a két vezető megvitatta a kétoldalú testvéri kapcsolatok továbbfejlesztésének aktuális kérdéseit.

2020. augusztus 07. 16:04

„Telefonon vitatta meg Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a 33 orosz állampolgár Minszk környékén történt letartóztatása nyomán kialakult helyzetet” – közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.

Megállapodtak a kivizsgálásban

A moszkvai tájékoztatás szerint az eszmecsere során „kifejezésre jutott az a meggyőződés”, miszerint a helyzetet „a két ország együttműködését jellemző kölcsönös megértés szellemében” fogják rendezni. Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszország érdekelt a fehéroroszországi belpolitikai stabilitás fenntartásában és abban, hogy nyugodt körülmények között rendezzék meg az ottani elnökválasztást. A közlemény szerint a két vezető megvitatta a kétoldalú testvéri kapcsolatok továbbfejlesztésének aktuális kérdéseit.

A fehérorosz államfő sajtószolgálata szerint a két vezető megállapodott a történteknek a lehető legkomolyabb módon való kivizsgálásában, a tények tanulmányozásában, a valódi okok és felelősök megállapításában. Minszk szerint a megbeszélésen jelentős hangsúlyt kapott a Covid-19 elleni vakcina kifejlesztése. A két elnök először beszélt egymással azt követően, hogy június végén közösen avatott fel a második világháború rzsevszki csatározásaiban elesett szovjet katonák tiszteletére emelt emlékművet az oroszországi Tver megyében. A Minszk által előbb zsoldosoknak, majd katonáknak nevezett oroszok elfogásának ügye és az a tény, hogy Lukasenka a nyilvánosság elé vitte a konfliktus tárgyalását, erősen lehűtötte Minszk és Moszkva viszonyát.

azzal a céllal, hogy konfliktust szítsanak Moszkva és Minszk között. Az elsőként a Komszomolszkaja Pravda című napilapban megjelent, majd az orosz állami média által induló hírként tálalt verzió szerint az elfogott férfiakat líbiai olajobjektumok őrzésére kezdték el toborozni egy Mar elnevezésű, már 2018-ban megszűnt katonai magáncég nevében, a munkaközvetítő külön feltűntetve a feltételek között, hogy a harci tapasztalat, különösen a Donyec-medencében szerzett, előnyt jelent.

Később az úticél Venezuelára változott, ahová a jelentkezők a Minszk-Isztambul-Havanna-Caracas útvonalon jutottak volna el. A repülőjegyeket, mint azt a Turkish Airlines moszkvai irodája igazolta, július 13-án Kijevben készpénzért vette meg egy, az ukrán fővárosban bejegyzett utazási iroda. Mire az összesen 180 fős kontingens első, 33 fős csoportja Minszkbe ért, ahol július 25-re szóló jegyeiket Kijevből  július 30-ra foglaltatták át. Erről a csoport tagjainak, akiket július 29-re virradóra vettek őrizetbe, a narratíva szerint nem volt tudomása.

Szövevényes történet

A Komszomolszkaja Pravda úgy értesült. hogy a négy átutazó csoportnak a tervek szerint július 24-én és 26-án, illetve augusztus 4-én és 6-án kellett Minszkbe érkeznie. Egy ötödik csoport tengeren kelt volna útra Venezuelába. A Minszken átutazó biztonsági emberek listáját előre leadták a fehérorosz biztonsági szolgálatoknak. A Rosszija 24 hírtelevízió ezzel hozta összefüggésbe, hogy Lukasenka már egy július 24-i rendezvényen arról beszélt, hogy zavargásokat provokáló zsoldosok érkeznek Fehéroroszországba.

A fehérorosz elnök egyébként egy ukrán újságírónak kamerák előtt adott, csütörtökön nyilvánosságra interjújában azt mondta, hogy az ukrán biztonsági szervektől Minszk kapott olyan jelzést, hogy ukrán területről egy orosz diverzánscsoportot dobtak Fehéroroszországba. Ezt azonban, saját állítása szerint „nem hitte el”, mert a helyi biztonsági erőknek meg kellett volna találniuk a behatolókat.

A szövevényes történet szerint a toborzást egy szíriai fiktív telefonszámról Szergej Petrovics néven bemutatkozó személy kezdte el, akinek később halálhírét keltették. Biztonsági embereket a Rosznyefty objektumai számára kerestek, amitől az orosz olajvállalat pénteken közleményben elhatárolódott. A munkaközvetítő oldal hamisnak bizonyult és már nem hozzáférhető. Az elfogott csoport szállását Minszkben egy Larisza Szamarina álnevet használó nő foglalta le, aki a Rosznyefty isztambuli – nem létező – munkatársának adta ki magát. A csoportok megszervezéséért a Wagner katonai magánszervezet egy Sámán fedőnevet  használó orosz harcosa, Artyom Miljajev számra 14 ezer dollárt fizettek ki, bankautomata segítségével elvégzett átutalással. Az ügyet a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálja.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2020. augusztus 07. 17:05
Alexandr,vi znájetye, ha haragszom, nem 33 zsoldos, hanem 33 hadosztály...
holder
2020. augusztus 07. 16:43
Előtte Orbán közvetített köztük
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!