Nem az igazságszolgáltatás elől menekült külföldre I. János Károly volt spanyol király – bizonygatta Carmen Calvo spanyol miniszterelnök-helyettes szerdán újságírók előtt.
„Semmi elől nem menekült, a volt uralkodót nem vádolják semmivel”
– hangoztatta a politikus.
János Károly hétfőn jelentette be, hogy elhagyja az országot, és külföldön telepszik le. A sajtó pénzügyi botrányt emleget a döntés hátterében.
Döntésével fia államfői tevékenységét akarja megkönnyíteni – írta a volt király, nyilvánvalóan a június elején a spanyol legfelsőbb bíróság által ellene indított vizsgálatra utalva. Ennek keretében a hatóságok azt akarják kideríteni, hogy János Károly 2008-ban kapott-e jutalékot azért, mert az ő közvetítésével nyerte el egy spanyol konzorcium a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában.