Romok alá temetett jövő – a magyar mentőegység libanoni útja

Augusztus 4-én robbant fel a bejrúti kikötőben egy elhagyott ammónium-nitrát-tároló, amely azonnal humanitárius katasztrófával és felbecsülhetetlen anyagi kárral járt. Az extrém erejű detonáció legalább 157 ember halálát okozta, és mintegy hatezerre tehető a sebesültek száma. A tragédiát követően a világ országai rögtön támogatásukról biztosították Libanont – így tett hazánk is, és az elsők között nyújtottunk orvosi segítséget a katasztrófa sújtotta közel-keleti államnak. A magyar külügyminisztérium a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportját (Dekom) bízta meg a feladattal, ugyanis a szervezet már számos hazai és külföldi bevetésen vett részt.

A Dekom vezetője, a mentőexpedíciók megszervezésében már nagy rutinnal bíró Dr. Késmárky András egy négyfős egységet hozott létre, amelynek három orvos mellett egy biztonsági feladatokat is ellátó mentőápoló volt a tagja. A küldetésről Dr. Constantinovits Miklós, az esztergomi kórház sürgősségi osztályán és a pécsi helikopteres mentőegységnél dolgozó orvos számolt be lapuknak, olyan részleteket is megosztva tevékenységükről, amik eddig nem kerültek napvilágra.

A megsemmisült Nagykörút

A magyar mentőegység rendkívül gyorsan, a robbanást követő második napon már a helyszínre érkezett, ahol katasztrofális állapotokkal szembesültek. Ahogy Dr. Constantinovits kifejti: „Az egész belvárost üvegszilánkok és épületromok borították. Teljes utcákat leptek el a törmelékek, számos lakóház és az összes szórakozóhely megsemmisült. Úgy kell elképzelni,

A katasztrófa sújtotta Bejrútban a magyar egység megérkezésekor már a romok közül kimentették a sebesülteket, így küldetésük első napjaiban a kórházakat látogatta végig a misszió. Hét intézményben jártak, elsősorban konziliáris feladatokat láttak el. Ahogy interjúalanyunk beszámol róla, Libanonban a magán- és állami egészségügy párhuzamosan működik, és bár a felszereltségük jónak mondható, a tragikus gazdasági helyzet és a szükségállapot miatt számos készletük kifogyóban volt. A Dekom magával hozott közel 300 kilónyi egészségügyi felszerelést, gyógyszereket, speciális kötszereket, ezeknek nagy hasznát vették Libanonban. A robbanásban a helyi egyetem oktatókórháza is megsemmisült, így egy magánkórházba szállították az első sebesülteket. Az egészségügyi mentőakció irányítását a libanoni honvédség végezte; ahogy hazánkban a koronavírus első hulláma idején, itt is a katonaságnak volt kiemelt szerepe a koordinációban.

„A katonaság irányításával tervszerűen zajlott a sebesültek logisztikája, a magánkézben és állami tulajdonban lévő intézmények példás összefogással segítették egymást. A kórházakban a különböző államokból érkező orvoscsapatok együttműködése is akadálytalanul zajlott. A mi jelenlétünkre a helyi orvosok leterheltsége és kimerültsége miatt volt szükség, illetve kisegítettük a felszereléshiányban szenvedő intézményeket.”

Könnygáz, teniszütő és romeltakarítás kalákában

A magyar egység egy másik, némileg váratlan feladattal is szembesült. A gyenge gazdasági helyzet, a tartósan magas infláció és munkanélküliség miatt folyamatos tüntetések zajlottak Bejrútban, aminek új lendületet adott a robbanás. A tiltakozások az ideiglenes kormány ellen irányultak, amit a rendvédelmi szervek könnygázzal és oszlatással toroltak meg, így a tüntetések sérültjeit is elláthatták a Dekom tagjai. 

Egy szürreális jelenségről is beszámolt Dr. Constantinovits, ahogy elmondta, a tüntetők este kövekkel dobálták meg a kormány épületeit, napközben viszont a rendőrökkel karöltve végezték a romok eltakarítását, a város újraépítését. A tüntetések a világsajtó első híreivel ellentétben az orvoscsoport megfigyelései szerint „visszafogottabban” folytak:

és az éles lőfegyvereket nem használták. Márpedig számos gépfegyver és pisztoly van a lakosság körében az 1975-ben kitört polgárháború óta.

„A helyiekkel beszélgetve érezhető az évek óta gyülemlő elkeseredettség, a kialakult helyzetért, az általános nyomorért a kormányt tették felelőssé. A rendőrség fellépése kifejezetten durva volt, szinte azonnal könnygázzal és gumilövedékkel reagáltak. Ezek után megdöbbentő volt tapasztalni, hogy másnap milyen békésen zajlott a romok eltakarítása, az egyenruhások irányításával fegyelmezetten dolgozott a civil lakossággal” – mesélte az orvos.

Egy híres Örkény-novellára hasonlatosan egyébként a tragédia másnapján megjelentek a város különböző pontjain a házfelújítást, gépjavítást hirdető lakossági falragaszok.

Orosz erődemonstráció a sivatagban

A bejrúti feladatok mellett egy dél-libanoni palesztin menekülttábor mellett kialakított kórházban is segítettek a magyar misszió tagjai, illetve a Libanonban kutató magyar régészcsoport egészségügyi felmérését is elvégezték. Több ország is küldött egyébként mentőcsapatokat a térségbe,

a térségben, külön mentőegységekkel és gépparkkal.

„Az oroszok szinte hidegháborús buzgalommal készültek a misszióra: az általuk egy nap alatt felépített mobilkórház tényleg szakmai csúcsteljesítmény, ugyanakkor ekkora kapacitásra nem volt szükség, ez inkább puszta erőfitogtatás volt. Ellátogattunk hozzájuk is, de gyakorlatilag senkit sem kellett ott ellátni” – fogalmaz a magyar doktor.

Nehézséget jelentett a magyar csapat munkája során az is, hogy a fővárosban rendszeresen áramszünet lépett fel, a recesszió miatt ugyanis a közüzemek működése évek óta akadozik. Megesett, hogy az épségben maradt szállodák is sötétbe borultak, illetve olykor a demonstrációk is közvilágítás nélkül, teljes sötétségben zajlottak.

illetve felmérték az országból hiányzó készleteket, műszereket is. Munkájukhoz elmondásuk alapján a magyar külügy és Mihályi Géza nagykövet is minden segítséget megadott, így a tíznapos misszió eredményesen zárult.

Fényképek: Dr. Constantinovits Miklós