Párbeszédet sürget az Európa Tanács Fehéroroszországban

2020. augusztus 27. 07:08

A civil társadalom egészét bevonva.

2020. augusztus 27. 07:08

Fehéroroszországban haladéktalanul meg kell indítani egy nemzeti szintű párbeszédet, amely bevonja a civil társadalom egészét, mert csak így lehet békés úton kilábalni a jelenlegi válságból – szögezték le szerdán nyilvánosságra hozott közleményükben az Európa Tanács vezető tisztségviselői. Marija Pejcinovic Buric, a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet főtitkára és Rik Daems, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke közös közleményükben azzal a felhívással fordultak a fehérorosz hatóságokhoz, hogy azonnal hatállyal kezdjenek átfogó, mindenkire kiterjedő párbeszédet.

Ez a párbeszéd szavatolhatná a jelenlegi válság békés megoldását, és megnyithatná az utat a minden fehérorosz állampolgár javát szolgáló, elengedhetetlen reformok előtt” – olvasható a dokumentumban. Az európai tisztségviselők követelik minden letartóztatott tüntető azonnali szabadon bocsátását, mindenfajta bántalmazás beszüntetését, valamint egy gyors és átlátható vizsgálat megindítását a rendfenntartó erők által elkövetett brutális cselekmények feltárására. Fehéroroszországban tüntetések zajlanak az elnökválasztás óta, amelyen Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát.

Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást, és a nyugati országok sem ismerik el a voksoláson született eredményt. A hivatalban lévő elnök szerint a tüntetéseket országában külföldről irányítják, az ellenzék cáfolja ezt. A belbiztonsági erők tüntetők elleni brutális fellépésének eddig legalább három halálos áldozata volt, és a hatóságok ezreket vettek őrizetbe, hogy megtörjék a Lukasenka rendszerével szemben kibontakozott békés ellenállást.

(MTI)

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfújta az ellenszél
2020. augusztus 27. 09:54
Fura hogy az Európa Tanács nem küldött megfigyelőket az elnökválasztás ellenőrzésére. Pedig még felkérést is kaptak, de állitólag túl későn (???). Most meg pofáznak mindenfélét, gyakorlatilag ők a Soros megafonja
elfújta az ellenszél
2020. augusztus 27. 09:48
Belaruszban tucatjával vannak ellenzéki pártok, őket kellene bevonni, és a tárgyalás helyszine normális esetben a parlament volna. Csakhogy tavaly a parlamenti választáson nagyon gyengén szerepelt az ellenzék, alig jutott be valaki közülük. Most az utcáról próbálnak bejutni a hatalomba "civil" öltözetben
Kristály
2020. augusztus 27. 09:25
Mit kapirgál az EU egy nem tagállamban. Ha egyszer beengedték az NGO-kat többet egy nyugodt pillanatuk nem lesz mint a veszett kutyák csak kilőni lehet . Lásd Lampeduza nincs megállás.
silenceCZ
2020. augusztus 27. 08:03
" nemzeti szintű párbeszédet, amely bevonja a civil társadalom egészét..." Mi van a Biden kölyöknek kellenek a fehérorosz energetikai cégek is ? Ukrajna már nem elég ? Az Európa Tanácsot meg oszlassák fel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!