Nigériai fertőzöttek megtámadták egy római kórház személyzetét

2020. augusztus 30. 06:46

Miután kiderült, hogy pozitív a tesztjük.

2020. augusztus 30. 06:46
null

Megtámadta a központi római katonai kórház személyzetének tagjait és a biztonsági feladatokat ellátó katonákat három nigériai migráns, miután megtudta, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje – jelentette szombaton az olasz védelmi minisztérium. A két nigériai férfit és a társaságukban lévő nőt előzőleg a főváros közelében lévő fogadóközpontból szállították a római Celio katonai kórházba, a Covid-19 járvány fertőzöttjeinek a kezelésére kijelölt központba. Miután közölték velük, hogy fertőzöttek, el akartak szökni az egészségügyi intézményből.

Megtámadták a kórház személyzetét és néhány ott szolgálatban lévő katonát, ütlegelni és harapni kezdték ez utóbbiakat. Csupán néhány könnyebb sérülést okoztak, de ezután rögtön feljelentették őket hatósági személy elleni erőszak miatt. Bár nem történt súlyos sérülés, az eset olaj volt a tűzre a migráció kérdéséről Olaszországban jelenleg folyó éles belpolitikai vitában. Matteo Salvini, a Liga vezetője az ügy kapcsán keményen bírálta a kormányt, amely szerinte „semmibe veszi a migránskérdés súlyosságát”.

(MTI)

Fotó: Elkülönített terület a Róma-Fiumicino nemzetközi repülőtéren, ahol koronavírustesztet végeznek azokból az országokból érkező utasokon, ahol az olasz hatóságok szerint súlyos a fertőzöttség mértéke 2020. augusztus 14-én.

 

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hóvirágcsempész
2020. szeptember 02. 07:19
Nigériai fertőzöttek..... gECI MUSZLIM NIGGEREK . Fejbelőni mindet , aztán jó lesz kutyatápnak .
egripeti77
2020. augusztus 31. 12:52
A gótok után is felépült Róma...igaz kellett hozzá vagy 500 év...
Box Hill
2020. augusztus 31. 11:03
Úgy tudták, hogy a négerek nem kaphatják el a koronavírust.
bunko_jobbos
2020. augusztus 31. 10:29
Csak én kerestem rá a hozzászólások között a csimpánzra? De sajnos nem találtam. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!