Tüntető pópák és repülő albánok: Montenegró választ

Montenegró szíve mélyén egy inverz Szerbia, ezért politikájában semmi nincs úgy, ahogy Európa többi részén megszoktuk.

emellett nacionalizmus- és egyházellenes; a szerb- és oroszpárti, NATO-ellenes ellenzék mögé pedig az idei választáson nyíltan beállt a Szerb Ortodox Egyház is.

De hogyan jutott el Montenegró odáig, hogy a saját bevallása szerint idén először szavazó Amfilohije Radović püspök, montenegró-tengermelléki metropolita azzal a félreérthetetlen üzenettel szállt be a választási kampányba, hogy a hívek szavazzanak „a szentekre és a törvénytelenek ellen?” A válaszadást messziről kell kezdenünk.

Milo Đukanović, Montenegró 2018 óta hivatalban lévő elnöke valójában nem két, hanem huszonkilenc éve van hatalmon az országban. Volt már elnök 1998 és 2002 között, de miniszterelnökként négy ciklusban is szolgált: Montenegró 1991-es autonómiájától 1998-as elnökké választásáig, majd 2003-tól 2006-ig, 2008-tól 2010-ig és 2012-től 2016-ig. Emellett 1998 óta vezeti az országot minimális megszakításokkal harmadik évtizede vezető kormánypártot, a Szocialisták Demokrata Pártját (DPS).

Đukanović meseszép, nagyjából 620 ezres lakosságú kis országa valójában négy ország:

a lakosság 45 százalékát kitevő montenegróiak a 24 önkormányzó kerületnek mindössze felében a legnagyobb létszámú etnikum.

Hogy ez a népcsoport milyen nyelvet beszél, az Montenegró központi identitáskérdése – a hivatalosan létező montenegrói nyelvet ugyanis még délszláv mércével is rendkívül nehéz megkülönböztetni a szerbtől, így nem csoda, hogy a tizenkét montenegrói többségű kerületből nyolcban a szerb a leginkább beszélt nyelv. A szerbek a lakosság 28,7 százalékát teszik ki, a kerületek negyedében alkotnak többséget, nyelvük pedig a 24-ből összesen 14 kerületben dominál. Él az országban még 8,6 százaléknyi muszlim bosnyák, akik négy kerület etnikai és nyelvi többségét alkotják. A 4,9 százalékos lakosságarányú albánok két kerületben vannak számbeli és nyelvi fölényben, egyikben a katolikusok, másikban a muszlimok. A lakosság 0,9 százalékára rúgó horvát kisebbség egyik kerületben sem dominál.

Erre a rendkívül töredezett demográfiai helyzetre épül Európa talán legfurcsább választási rendszere, a 81 tagú, tisztán pártlistás rendszerben választott parlamentre ugyanis háromféle bejutási küszöb is érvényes: a háromszázalékos normál, a 15 százalékos lakosságarányt egyik kerületben sem elérő kisebbségek (magyarán a horvátok) pártjaira maximum három mandátumig érvényes 0,7 százalékos, valamint a nevesítve is horvátokra vonatkozó célzott kitétel, miszerint ha a horvát kisebbség egyik listája sem kap 0,7 százalékot a választásokon, 0,35 százalékos (az 541 ezer választó közül kevesebb, mint kétezer szavazatának megfelelő) támogatottság felett a legnépszerűbb horvát lista automatikusan kap egy mandátumot.

Montenegró az idén belépett Észak-Macedónia után a NATO második legújabb tagállama: 2017. június 5-én az ország

a DPS a 2016-os választásokon olyan kampányt folytatott, amely gyakorlatilag a választást tette NATO-népszavazássá. A kampány minden elképzelést felülmúlóan kemény volt, és egy állítólagos puccskísérlet leleplezésével végződött: a választások estéjén húsz szerbiai és montenegrói szerbet tartóztattak le, akik állítólag a hatalomátvétel mellett Đukanović akkori miniszterelnök meggyilkolását is célul tűzték ki. A puccskísérlet előkészítésében a vád szerint segített az orosz katonai titkosszolgálat, a GRU két tisztje is. 

Ebben a kiélezett helyzetben a NATO-párti Đukanović vezette DPS 41 százalékos, a korábbiaknál jóval gyengébb eredményt ért el, és az aprócska Szociáldemokrata Párttal, valamint a bosnyák és a horvát nemzetiségi pártokkal kényszerült koalíciókötésre. Ellenzékben maradtak a szerb identitású montenegróiak, akik Szerbia hagyományos oroszpártiságát tükrözve jórészt a NATO-csatlakozást is ellenezték. 

Az egyébként is mérgező politikai légkört 2019 decembere óta egy újabb törésvonal is mételyezi: a kormánytöbbség új törvényt hozott, melynek értelmében regiszterbe vennék a Szerb Ortodox Egyház mindazon ingatlanait és telkeit, amelyek a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 1918-as létrejötte előtt a Montenegrói Hercegség, illetve 1910-1918 között a Montenegrói Királyság tulajdonában voltak.

– más célt pedig valóban nehéz egy ilyen törvény hátterében látni.

Milo Đukanović - a független Montenegró vitatott atyja (fotó: Reuters, Marko Djurica)

Decembertől tehát az EU-tagság víziója verseng Montenegróban az ortodox világképpel, az ország pedig elégedetlenkedők tízezreinek papok és hívek által vezetett tüntetéseitől hangos. A népszerű üdülőhelyen, Tivatban tartott DPS-gyűlésen Đukanović elnök kiadta a jelszót: szerinte az ellenzék és az ortodoxia „az Egyház középkori dogmáival szeretné megvilágítani a jövőbe vezető utunkat”, ebben az útban pedig ő nem hisz, mert emögött „gonosz szándékok vannak Montenegró irányában”. „El kell döntenünk, hogy Montenegró folytatja-e az EU-s integrációt, vagy teokratikus állam lesz” – fogalmazott Đukanović.

Az ellenzék választási szövetségeiben kétségtelenül könnyen partnerre talál mind a szerb nemzetiség, mind az ortodox egyház. A legnagyobb ellenzéki párt, a Demokrata Fórum (DF) által vezetett választási szövetséget, a Montenegró Jövőjéért (Za budućnost Crne Gore) koalíciót Zdravko Krivokapić személyében egy olyan gépészmérnök-professzor vezeti, aki a Montenegrói Egyetem mellett a boszniai Szerb Köztársaság területén fekvő Kelet-Szarajevói Egyetemen is tanít. (Kelet-Szarajevó egyébként iskolapéldája a boszniai szerbek kulturális térfoglalásának: a Szerb Köztársaság vezetősége Szarajevó számos elővárosát rántotta össze egy „várossá”, amelyben most három Budapestnyi területen 61 ezer ember él. Az így létrehozott kreálmányt egészen addig Szerb Szarajevónak hívták, amíg Bosznia-Hercegovina alkotmánybírósága ezt a nevet be nem tiltotta.)

A második legerősebb ellenzéki erő, a Demokrata Szövetség (Demos) és a Demokratikus Montenegró (DCG) Nemzetünk a Béke névre keresztelt szövetsége is erősen szerb- és ortodoxpárti, bár

Đukanović megszokott ellenségei mellett régi barátok is feltűnnek a politikai harcmezőn: az ellene indult büntetőeljárás miatt két vádalku után Szerbiába menekült Svetozar Marović, aki 2009-2010 között Đukanović miniszterelnök helyettese, 2003 és 2006 között a szerb-montenegrói államszövetség utolsó elnöke, egyben Montenegró miniszterelnöke, valamint a DPS alelnöke volt, idén nyíltan az ellenzék mellett agitál, és volt főnöke leváltását szorgalmazza. Szavainak súlyát viszont némiképpen csökkenti, hogy 2001-ben Momir Bulatović volt montenegrói elnök korrupciós vádakkal teli botránykönyve róla is lehúzza a keresztvizet, az ellene 2015-ben felhozott korrupciós vádakat pedig maga is elismerte.

Milo Đukanović 2020-ban ezernyi megszegett választási ígérettel a rovásán, minden idők leggyengébb közvéleménykutatási eredményeivel vág neki a választásoknak. Az európai uniós csatlakozási tárgyalások alig haladtak előre 2016 óta, a 33 tárgyalási fejezetből mindössze három került lezárásra a ciklus végére ígért összes helyett. Bár a DPS letette a nagyesküt, hogy sem adóemelés, sem hitelfelvétel nem lesz a ciklusban, mindkettőre sor került. A Bar és Boljare közötti, Szerbiát a montenegrói tengerparttal összekötő autópálya kínai építésű első szakaszának átadása késik, a másodikra pedig még finanszírozót sem sikerült találni. MIndezek mellett a Szerbia és Montenegró sorsát összekötő montenegrói gyűlés százéves évfordulójának megünneplését tiltó 2018-as kormányhatározat óta

Ezt tetézi a minden kormányt nehéz helyzetbe hozó új koronavírus-járvány: az IMF becslései szerint Montenegró az idei szezonban turisztikai bevételeinek megfeleződésével és 9 százalékos recesszióval számolhat, a munkanélküliség pedig júliusra 18,1 százalékra szökött fel a májusi 14,8 százalékról a hivatalos adatok szerint.

A 2016-ban 41 százalékos, a megszokottnál már akkor is gyengébb eredményt elérő DPS idén az augusztusi közvélemény-kutatások szerint 35,1 százalékos támogatottságra számíthat, és nyakában liheg az ellenzék: a Montenegró Jövőjéért koalíció 25,9, a Nemzetünk a Béke 15,5 százalékon áll, és ott van még a Fekete-fehér névre keresztelt liberális ellenzéki formáció a maga 7,5 százalékával.

A legnagyobb kormánypárt hagyományos szövetségesei, a bosnyákok, az albánok és a szocialisták gyengén teljesítenek: a Bosnyák Párt támogatottsága 5,4 százalék körül mozog, az Új Demokratikus Erő (Forca) és az Albán Alternatíva (AA) alkotta erősebbik albán listát 4,4 százalékra mérik, a szocdemek pedig 3,1 százalékukkal a parlamentbe jutásért küzdenek. Bár az ellenzék a montenegrói albánok választás előtti intenzív beutazása, valamint a Montenegró felnőtt lakosságánál bő ötvenezerrel több nevet tartalmazó – főleg az albán vidékeken igen furcsa – választói nyilvántartás miatt választási csalást kiált, a valóságban nagyonis jó esélyekkel indul. 

A DPS a jelenlegi állás szerint csak akkor tud újra kormányt alakítani, ha a szociáldemokraták egyáltalán bejutnak a parlamentbe, és ebben az esetben is

akikre egyre inkább rászorul. Kérdéses, meddig lehet egy ország második legnagyobb nemzetiségi csoportját kihagyni a kormányzásból – főleg a Balkánon, ahol az etnikai arroganciát igen nehezen tűrik. Könnyen megeshet, hogy Đukanović elnök a teljes súlyát az ellenzék mögé vető szerb ortodox metropolitában most emberére talált.