Lukasenkának már nincs öt éve – Bendarzsevszkij Anton a Mandiner Podcastnek

A Mandiner podcast adását Bendarzsevszkij Antonnal itt lehet meghallgatni.

***

Minszkben születtél, így személyesen is érintettje vagy a fehéroroszországi eseményeknek. Mesélj egy kicsit magadról – ki vagy, honnan jössz, és hogyhogy Magyarországon találtál otthonra?

Igen, Minszkben születtem, és Aljakszandr Lukasenka hatalomra kerülése után egy évvel költöztünk Magyarországra, 1995-ben. Politikai okokból történt a dolog: apukám annak idején nagyvállalkozó volt Belaruszban, és Lukasenka egyik fő programpontja volt a nagyobb vállalatok államosítása. Mivel Magyarországon voltak ismerősei a szüleimnek, így ide érkeztünk. Mivel 25 éve Magyarországon élek,

és folyamatosan követem az ottani eseményeket. Ahhoz, hogy újságíró lettem, az is hozzájárult, ami a családdal történt.

Mindenekelőtt tisztázzunk egy alapvető kérdést: Lukasenka vagy Lukasenko írásmód a helyes?

Mind a kettő helyes, mert az egyik az orosz, a másik pedig a belarusz nyelvű átírást követi. Alekszandr Lukasenko az orosz átírást követi, az Aljakszandr Lukasenka pedig a belaruszt. Az országban mindkét nyelv hivatalos állami nyelvnek számít, ezért mindkét verzió elfogadható. 

Facebook-oldaladon szinte percről percre tudósítasz a történtekről. Mi a helyzet most Minszkben? Valóban olyan óriási a tiltakozáshullám, mint ezt a híradásokban mutatják? Mi történik jelenleg?

Hihetetlen büszkeséget érzek amiatt, hogy a belarusz lakosság megtette ezeket a lépéseket,

Most már kilencedik napja folyamatosan tartanak a tüntetések – a hatalom sem gondolta volna, hogy ilyen nagy lesz a felzúdulás. Nyilván készültek rá, a korábbi években is voltak erre példák, de soha nem volt még ilyen mértékű társadalmi összefogás, társadalmi elégedetlenség. Nem csak a belarusz fővárosban, hanem gyakorlatilag minden belarusz városban jelenleg tiltakozik a lakosság, a legnagyobb belarusz vállalatok dolgozói mind sztrájkolnak – ez igencsak érzékenyen érinti a hatalmat, mert a belarusz iparvállalatok 80 százaléka állami kézben van, és ezek a vállalatok a belarusz GDP közel felét adják. Az, hogy ezek a vállalatok most leálltak, dolgozóik pedig azt követelik, hogy a belarusz elnök mondjon le, és tartsanak új választásokat – ennél érzékenyebben, azt hiszem, nem is érinthetné a dolog a rendszert. Ezek az emberek, akik az állami szektortól kapták a fizetésüket, hagyományosan Lukasenka legnagyobb támogatói voltak. Azt látjuk, hogy nem csak a fiatalok, nem csak az IT-szektor, nem csak a magánvállalatok tüntetnek a rendszer ellen, hanem a belarusz hatalom hagyományos támogatói is. Ilyenkor mindig elindul a számháború, hogy valójában mekkorák a tiltakozások.

Nagyjából mennyien tüntethetnek most?

Ezt nehéz megítélni, és napról napra változik. Hétvégén, amikor nem kell dolgozni, sokkal több ember vonul az utcákra, mint hétköznap. Általában estefelé kezdenek nagyobb csoportok gyülekezni, akkor valamilyen szimbolikus helyszínre vonulnak. Most például az egyik minszki vizsgálati börtön előtt gyűlt össze több ezer ember, ugyanis az egyik elnökjelöltnek – Szjarhej Cihanoŭszkinak, aki végül nem indult a választáson, mert a hatalom bebörtönözte, helyette a felesége indult – éppen ma van a születésnapja. Tegnap az egyik minszki színház előtt voltak nagyobb tömegek, mert a színház vezetője, a korábbi belarusz kulturális miniszter a tüntetők mellett foglalt állást, kiment a tüntetők közé, beszédet is mondott – és őt tegnap menesztették az állásából. Hétvégén

bizonyos becslések négy-, öt-, hatszázezer embert is említenek. Érdekes, hogy ezek a tüntetések nem meghatározott napokon zajlanak, hanem gyakorlatilag minden egyes nap több ezer vagy akár százezer ember kifejezi az elégedetlenségét a jelenlegi hatalommal szemben.

Említetted, hogy korábban is voltak már tüntetések. Nyilvánvaló, hogy amikor valaki 26 éve hatalmon van, akkor felmerül a gyanú, hogy nem először történnek nem egészen tiszta választások. Mi az oka annak, hogy most nőttek ekkorára ezek a tiltakozások?

Ehhez hasonló tüntetések korábban 2010-ben voltak Belaruszban, de akkor a tüntetési hullám leginkább a belarusz fővárosra, Minszkre korlátozódott. Akkor is több százezer ember vonult utcákra, de a rendőrség a mostanihoz hasonlóan nagyon keményen reagált, a tüntetőket akkor megverték, az elnökjelölteket pedig bebörtönözték. A jelenlegi elnököt is beleértve kilenc elnökjelölt indult akkor a választáson, ebből nyolcat bebörtönöztek egy és négy év közötti szabadságvesztéssel sújtottak. A társadalom megijedt, nem volt folytatása ezeknek a tüntetéseknek. Akkor még valószínűleg nem volt olyan nagy az elégedetlenség Lukasenka rendszerével szemben. Abban az időben még voltak független közvélemény-kutatások is, amelyek azt jelezték, hogy Lukasenka szavazói bázisa nagyjából a lakosság harminc százaléka, és körülbelül ugyanilyen arányban voltak a nyugatbarát vagy euroatlantista ellenzéknek is támogatói. A közte lévő tömeg apolitikus volt, ők nem vettek annyira részt a választásokban, az aktuális döntésüket az határozta meg, hogy aznap vagy az előtte való héten mi történt, milyenek voltak a gazdasági körülmények.

A rendőri brutalitás miatt olyan nagy volt a társadalmi elégedetlenség, hogy érezhetően bezuhant Lukasenka népszerűsége, és ezeket a független közvélemény-kutatásokat megszüntették. Ezért is van az, hogy a jelenlegi elnökválasztás előtt nem tudtunk pontos képet kapni arról, hogy valójában milyen is a jelenlegi elnök népszerűsége. Készültek bizonyos online felmérések, de ezek nem tudják reprezentálni a lakosság minden rétegét. Ugyanakkor az elmúlt öt-tíz év eseményei miatt lehetett érezni, hogy

Ez egyrészt gazdasági okokkal magyarázható: a belarusz valuta erősen devalválódott, az életszínvonal romlott. Hozzájárult az is, hogy az olajár esésnek indult, Belarusz bevételének egy jelentős része pedig az olajból jön. A politikai összetevő az, hogy valóban huszonhat éve hatalmon van Aljakszandr Lukasenka, és azoknak, akik tíz éve még bizonytalanok voltak, vagy a közben felnőtt fiataloknak is elegük lett ebből a rendszerből, egyfajta politikai stagnációként élték meg ezeket az eseményeket. Harmadrészt a koronavírus is bejátszott: Lukasenka volt az egyetlen olyan európai vezető, aki nem lépett fel határozottan a vírussal szemben, elbagatellizálta a járvány hatásait, azt mondta, hogy többet kell dolgozni, vodkát kell inni. A belarusz vállalatok nem álltak le, de egészségügyi szempontból a vírus nagyon keményen érintette az országot. Leginkább a független polgári aktivistáknak volt köszönhető, hogy az ország nem jutott el arra a szintre, mint az Egyesült Államok, vagy a dél-amerikai országok, mert Belaruszban ugyanúgy látható, hogy az emberek maszkot viselnek, a tüntetéseken is nagyon sok embert lehet maszkban látni. A gazdaság a járványt ugyanúgy megszenvedte annak ellenére is, hogy nem történtek meg a korlátozások.

Bendarzsevszkij Anton

Sokan említették azt, hogy ha nem ilyen mértékű a választási csalás, akkor nem robbant volna ki ekkora tiltakozáshullám. Egyetértesz ezzel? Mit gondolsz, mekkora lehet a jelenlegi elnök valós támogatottsága?

Igen, én is azt gondolom, hogy ezek a számok, amelyek a központi választási bizottság eredményeiben megjelentek, annyira távol álltak a valóságtól, annyira nyilvánvaló csalásokról árulkodtak, hogy az emberek azt mondták: elég, ez nem lehet igaz. Valóban – hogyha Lukasenka ötvenvalahány százalékkal nyert volna a hivatalos adatok szerint, az nem váltott volna ki ekkora tiltakozáshullámot.

Lukasenkának az elmúlt húsz évben mindvégig 79 és 84 százalék közötti hivatalos választási eredményei voltak. Most is ugyanezt az eredményt lőtték be – látszik, hogy teljesen megrendezett eredményekről beszélhetünk, miközben a belarusz gazdasági teljesítmény, az egészségügyi problémák jelentősen megnyirbálták az elnök népszerűségét. Több szavazókörzetből vannak olyan protokollok, amelyeket a körzeti vezetők azonnal publikáltak az interneten. Azok arról árulkodnak, hogy Lukasenka ellenfelének, Cihanoŭszkajának 60-70, netán 80 százalékos eredménye is volt, és Lukasenka minden olyan körzetben, amelyet publikáltak, 20 százalék alatti eredményt ért el. A választási bizottság egyetlenegy esetben sem hozott nyilvánosságra hivatalos eredményeket, ők csak körzetek szerinti összesítést hoztak. Itt nyilvánvaló anomáliákról beszélhetünk.

Lukasenka részéről megjelent az a narratíva, hogy a tüntetéseket külföldről irányítják. Azt mondja, hogy itt nem lesz Majdan – utalva az ukrán vezetést elsöprő tüntetéshullámra. Mennyire valós a párhuzam a két történet között? Valóban felvetődik a külföldi destabilizációs kísérlet lehetősége?

Ez abszolút kifogáskeresés. Lukasenka azt mondta, hogy a lengyel és a litván határoknál gyülekeznek a NATO erői. Ez nyilvánvalóan nem igaz. A NATO nem annyira buta, hogy beavatkozzon Belaruszban – nyilván egyből kiváltaná az orosz reakciókat is. Nem csak a NATO-ról beszélt egyébként, hanem az orosz csapatokról, illetve külföldi NGO-król is. A választási kampányban harminchárom orosz zsoldost vettek őrizetbe a belarusz hatóságok,

Ezzel próbálta elérni egyrészt azt, hogy ne avatkozzanak be Belarusz belügyeibe, mivel fennállt az esélye, hogy Belarusz az orosz zsoldosokat kiadja Ukrajnának, hiszen nagy részük Kelet-Ukrajnában és a Krímen harcolt az előző években. Másrészt az volt a cél, hogy Oroszország elismerje, legitimizálja a választásokat, és ez meg is történt, Putyin az elsők között gratulált Lukasenkának. Miután ez megtörtént, másnap ezt a harminchárom zsoldost át is adták Oroszországnak. Azóta ilyen jellegű vádak Oroszország felé nem hangoztak el, Lukasenka az elmúlt napokban kétszer is tárgyalt az orosz elnökkel, és ott felvetődött az, hogy a Belarusz és Oroszország között fennálló szerződések értelmében Oroszország akár katonai segítséget is nyújthatna Belarusznak. Ehhez pont azok a vádak kellenek, hogy van egy külső veszély, egy külső befolyás, akár Lengyelország, akár a NATO-csapatok részéről, mert így valóban lehet legitimizálni az orosz békefenntartók bevonulását.

Mennyire állja meg a helyét a Majdannal való párhuzam?

Nehéz kérdés. Én azt gondolom, hogy

Az ukrán helyzet egyrészt sokkal közelebb állt Európához, az egész tüntetéshullám azért történt, mert az akkori elnök nem írta alá a társulási egyezményt az Európai Unióval. Végig ezek voltak a tüntetés fő programpontjai, hogy Ukrajna nem kíván része lenni az orosz integrációnak, és az európai orientációt választja. Belaruszban ilyenről nem beszélhetünk. Másrészt Janukovics akkor még csak négy éve volt hatalmon, így nem beszélhetünk arról, hogy a hatalom minden része az elnöktől függött volna. Belaruszban egy huszonhat éves hatalomról beszélünk, amely az erőszakszervezetek minden szintjét maga alá gyűrte, a katonaság, a rendőrség, a speciális alakulatok mind erősen Lukasenkától függenek. Sokkal nagyobb mozgásteret tesznek lehetővé a jelenlegi hatalomnak, mint Ukrajnában. Másrészt a tüntetéshullám is konkrétan Lukasenka személyével áll szemben, nincsenek az európai integrációs vonalon konkrét követelések, nincsenek oroszellenes hangok. A lakosságnak egyszerűen elege van a jelenlegi politikai helyzetből, és változásokat akarnak.

Ilyen értelemben jobban hasonlít a helyzet a 2006 őszén Budapesten történt eseményekre, amikor a Gyurcsány Ferenccel és kormányával szembeni elégedetlenség miatt robbant ki a tüntetéshullám, nem?

Mondhatjuk úgy is, hogy

Azokat is egy konkrét esemény indította be, és ott is helye volt a rendőri brutalitásnak, szinte az első napoktól kezdve keményen felléptek a rendőrök a tüntetőkkel szemben.

A 2006-os rendőri brutalitás nyilván hasonló volt a most Fehéroroszországban tapasztaltakhoz, de érdekes módon akkor nem a Magyarország felé kifejezett szolidaritástól zengett az európai sajtó és politika.

Nehezebb véleményt formálni az Európai Unión belül egy másik tagállam véleményeiről, mint kívülről szemlélni egy másik országot. Ebből a szempontból más a helyzet, könnyebb beleszólni Belarusz belügyeibe, mint támadni egy másik uniós országban történteket.

Eddig egységesek voltak a külföldi reakciók, szinte kivétel nélkül elítélték a fehérorosz vezetés reakcióját a tüntetések kapcsán. A magyar külügy viszonylag lassan reagált, egy visszafogott közleményben tudatták, hogy a lengyel álláspontot támogatják. Mit gondolsz erről, miért várt mostanáig a kormány?

Magyarország nem szomszédos Belarusszal, a diplomáciai kapcsolatok sem voltak egyértelműen rendezettek: Orbán Viktor magyar miniszterelnök idén márciusban tett látogatást Minszkben, de azelőtt hosszú ideig sem a belarusz elnök, sem a magyar vezetés nem látogatta meg egymást. Orbán Viktor látogatása is azután történt, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter idén februárban látogatást tett Minszkben, azaz tizenöt-tizenhat év után először járt magas rangú amerikai tisztviselő Belaruszban, épp Lukasenka politikája miatt. Lengyelország, Litvánia és a többi balti állam egészen más helyzetben vannak: szomszédosak Belarusszal, ráadásul az ország területén jelentős lengyel kisebbség is él, valamint belarusz kisebbség él Lengyelországban, rengeteg belarusz diák Lengyelországban tanul. Nem véletlen, hogy a lengyel miniszterelnök volt az, aki az elsők között szorgalmazta egy uniós csúcs összehívását Belarusz ügyében. Ezt az elmúlt években is megszokhattuk:

mert ők a diplomáciájuk természetes kiterjesztését látják a keleti kapcsolatokban, és ez Belarusz esetében sincs másképp. 

Folyamatosan változik a helyzet, Lukasenka korábban még azt mondta, hogy meg kell őt ölniük a tiltakozóknak ahhoz, hogy új választásokat írjanak ki. Most viszont már azt mondja, hogy amennyiben népszavazással egy új alkotmányt fogadnak el, új választást is kiírhatnak. Mi várható szerinted a közeljövőben?

Ez abszolút időhúzás a részéről. Ő abban bízik, hogy ezek a tüntetések alábbhagynak.

Megunják és hazamennek?

Pontosan. A sztrájkoló dolgozók sem tudják ezt a végtelenségig folytatni, nyilván nekik is meg kell élniük valamiből. Neki elsődlegesen az a célja, hogy időt húzzon, próbáljon látszatintézkedéseket tenni, amelyeket a tüntetők pozitívumként értékelnek majd. Nyilván a tüntetők számára az egyetlen szempont az, hogy Lukasenka mondjon le, távozzon a hatalomból. Ez nem fog érvényesülni,

Meglebegtette, hogy egy új alkotmányra lenne lehetőség, amely több jogkört ad a parlamentnek, elvéve az elnök egyes jogköreit, de ez hosszú időbe telhet – azt mondta, először meg kell tervezni ezt az alkotmányt, referendumot kell tartani, utána lehet csak elfogadni az egészet. Ha ezt így szemléljük, ez hosszú évekig is eltarthat. Ennyi ideje szerintem nincs Lukasenkának. Annak ellenére, hogy az erőszakszervezetek az ő befolyása alatt vannak, ezek a tüntetések biztos, hogy azt fogják eredményezni, hogy Belarusz már soha nem lesz olyan, mint korábban, Lukasenka alatt. Ha nem is heteken belül, de egy éven, két éven belül mindenképpen valami olyannak kell történnie, ami ezt a rendszert megváltoztatja, akár egy békés hatalomváltásnak Lukasenka távozásával. Látszik, hogy a lakosság legnagyobb része már nem tud azonosulni a jelenlegi hatalommal, nem tud a jelenlegi körülmények között ebben az országban élni. Bármilyen engedményeket tesz Lukasenka, ez már nem lesz elég. Ő abban bízik, hogy az időhúzás be fog válni, de úgy, hogy a lakosság nagy része ellenzi a hatalmát, ez nem fog eredményre vezetni.

Az időhúzásos taktika már Gyurcsány Ferencéknek sem jött be annak idején. Az emberek nem unták meg, nem mentek haza, és ennek bukás is lett a vége. Mi jön utána?

De akkor is négy év kellett a váltáshoz. Lukasenka esetében ez újabb öt év, ennyi időre szól az ő mandátuma. Ez túl hosszú idő, ennyit a belarusz lakosság már nem hiszem, hogy el tud viselni. Én nagyon bízom benne, hogy ezek a változások vértelen módon fognak történni, nem lesznek nagy kataklizmák az országban. A tüntetőknek jelenleg semmilyen eszköz nincs a kezükben ahhoz, hogy ezt a hatalmat megdöntsék. Anélkül, hogy az erőszakszervezetek átállnának a nép oldalára, ezt a rendszert nem tudják megdönteni.

és elindít egy hatalomátadási folyamatot.

Ha ez nem történik meg, akkor forradalom lesz?

Nagyon bízom benne, hogy erre nem kerül sor. Nem gondolom azt, hogy reális esély lenne a forradalomra, mert nincs olyan fél, aki ezeket a tüntetőket felfegyverezné. Sem Oroszország, sem a Nyugat nem érdekelt abban, hogy egy ilyen forradalmi hatalomváltásra kerüljön sor, mert ez mindig politikai kockázatokat hordoz, és Belaruszon túlmutató konfliktust jelent. Belarusz eddig is próbált egyensúlyozni Nyugat és Kelet között, és ez a törékeny egyensúly ma is megvan.