Itt az év lúzere: lopott a boltból, majd a belügyminisztérium területére menekült a férfi

Elképesztő esetről számoltak be Pozsonyból.

Az elnök a határőrizet megszigorítását is elrendelte annak érdekében, hogy az országba ne juthassanak be „fegyverek és harcosok”.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök utasította a belügyminisztériumot, hogy vessen véget a rendbontásnak Minszkben – jelentette szerdán a Belta fehérorosz állami hírügynökség.
Az állami tájékoztatás szerint az elnök a határőrizet megszigorítását is elrendelte annak érdekében, hogy az országba ne juthassanak be „fegyverek és harcosok”. Emellett az államfő utasította a titkosszolgálatokat, hogy folytassák a kutatást az utcai tiltakozások szervezői után. Lukasenka azt is kijelentette, hogy az állami média sztrájkoló dolgozói nem térhetnek vissza állásaikba.
(MTI)