Lukasenka: Itt nem lesz Majdan, hiába is akarja bárki

2020. augusztus 10. 14:21

A fehéroroszországi hatóságok nem fogják engedni, hogy az instabilitás szétszakítsa az országot – mondta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn.

2020. augusztus 10. 14:21
null

A választási bizottság előzetes eredményei alapján Lukasenka 80,23 százalékot, míg legfőbb ellenfele, Szvjatlana Cihanouszkaja 9,9 százalékot szerzett a vasárnapi elnökválasztáson. A részvételi arány 84 százalékos volt. A maradék három jelölt kevesebb mint 2 százalékot kapott. Cihanouszkaja jelezte: nem ismeri el a hivatalos eredményeket, és saját magát tartja a választás győztesének. Az ellenzéki elnökjelölt csalással vádolta meg Lukasenkát. A politikus bizalmasai elmondták: megpróbálják elérni, hogy újraszámlálják a leadott voksokat azokban a szavazóhelyiségekben, ahol problémák merültek fel. Egyúttal szeretnének tárgyalni a hatóságokkal a hatalom békés átadásáról, de ha kell, készek hosszú távra az utcákra vonulni, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.

Lukasenka illő választ ígér, cseh bábmestereket emleget

Illő választ fogunk adni” – idézte a BelTa fehérorosz hírügynökség az államfőt. „Nem fogjuk hagyni, hogy szétszakítsák az országot” – tette hozzá. „Figyelmeztettem, hogy itt nem lesz Majdan, hiába is akarja bárki” – nyomatékosította Lukasenka a 2014-es ukrajnai forradalom egyik fő helyszínére, a kijevi Függetlenség terére (Majdan Nezalezsnosztyi) utalva. Az elnök azt állította, hogy külföldről – Lengyelországból, Nagy-Britanniából és Csehországból – irányították a vasárnap esti erőszakos tüntetéseket. „Cseh bábmesterek utasították az ellenzéket, hogy szólítsa utcára a népet, és követelje a hatalom átadását” – mondta.

Újabb tüntetéseket jelentettek be

Vasárnap éjjel, az állami exit poll eredmények közzététele után az országban több helyen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzék hívei között, ezekben a Vjaszna-96 (Tavasz-96) jogvédő szervezet szerint egy tüntető meghalt, több pedig megsérült. Fehérorosz belügyminisztériumi adatok szerint mintegy háromezer embert vettek őrizetbe. Hétfő reggel nyugalom honolt az utcákon, aktivisták azonban újabb tüntetéseket jelentettek be. A 65 éves Lukasenka 1994 óta irányítja Fehéroroszországot, és sorozatban hatodik mandátumát nyerte el. Az idei választást több ország bírálta, mivel a kampányidőszakban két ellenzéki jelöltet, köztük Cihanouszkaja férjét is bebörtönözték, és számos ellenzéki aktivistát vettek őrizetbe. A voksoláson nemzetközi megfigyelők nem vettek részt. Az államtól független felmérések a jelenlegi eredménnyel szögesen ellentétes képet festettek. Ezek szerint Cihanouszkaja 70 százalékos támogatottságot élvezett, míg Lukasenkára mindössze 10 százalék szavazott.

Cihanouszkaja hivatalos beadványában követelte, hogy érvénytelenítsék a Lidzija Jarmosina, a központi választási bizottság elnöke által kihirdetett eredményeket. Tekintettel a szavazatszámláláskor történt törvénysértésekre, tanúk jelenlétében újra kell számlálni a szavazatokat. „Amennyiben nem lehetséges a szavazatszámlálás megismétlése az adott szavazókörzetekben, a választási törvény 79. cikke alapján érvénytelennek kell elismerni a választást” – áll a beadványban.

(MTI)

Fotó: Ellenzéki tüntetők a rohamrendőrök sorfala előtt Minszkben 2020. augusztus 9-én, a fehéroroszországi elnökválasztás estéjén, miután bezártak a szavazóhelyiségek. A választási bizottság tájékoztatása szerint a 26 éve hatalmon lévő Aljakszandar Lukasenka fehérorosz államfő a szavazatok 80,23 százalékával elsöprő győzelmet aratott fő riválisa, Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt ellen, aki a voksok 9,9 százalékát szerezte meg. MTI/AP

 

Összesen 212 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
T. Péter
2020. augusztus 11. 14:51
"liberális internetes keresővel" Nem mindig fölényes és kioktató (ez se volt az, simán viccelődő és ironikus volt), de ha valaki ekkora ökörséget képes mondani, akkor már legyen nyugodtan az. Sőt, rá fogok tenni még egy lapáttal. Ha te tényleg képes vagy azt hinni, hogy a Google politikai alapon dönti el, hogy mit ad vissza egy begépelt név (!) találataira, akkor egészen egyszerűen a legkisebb halvány segédfogalmad sincs, hogy miképpen működik egy webes kereső. Vagy bármi a neten. Vagy a számÍtástechnikában. Így jó? (Ráadásul tegyük még hozzá, hogy az eredeti hozzászólásodban, mert szemmel láthatóan nem is tudtál arról, hogy miért található mind -o, mind -a végű név a sajtóban, simán feltételezted, hogy valami hímnemű-nőnemű kérdésről van szó. Tévedtél. És én teljesen barátságosan, mindenféle politikai felhang nélkül egyszerűen rámutattam, és ezek után nekiálltál politikai kérdést csinálni belőle, mintha valami liberális izé lenne, hogy az Index hogy írja, kontra a Mandiner hogy írja. Továbbá az a cikk, amit belinkeltem neked, simán a dolog nyelvi hátterét írja le, az égegyadta világon nincs benne semmi libsi vag fordítva. Szóval, egész egyszerűen odáig jutottatok már, hogy egy sima nyelvi kérdésről nem lehet veletek anélkül beszélgetni, hogy ne rögtön libsizésbe torkolljon az egész. Szánalmas és röhejes.)
T. Péter
2020. augusztus 11. 11:21
Meg fogsz lepődni, milyen könnyű volt. Létezik egy ún. Google, egy nagy amerikai cég, amelyik -- bár ma már sok-sok egyebet is csinál -- egy internetes keresővel alapozta meg a pozícióját. Tehát, beavatlak a titkos folyamatba: beírtam ennek a keresőnek, hogy "Lukasenka", -a-val. Utána a megjelenő találatok között kerestem egy olyat, aminek a) a dátuma régebbi volt, nem a mostani választásokról szólt, b) a forrása nem valamelyik ismert ellenzéki lap, hogy ebbe se köthessél bele. Mellesleg, ha már, akkor tessék, itt egy cikk a kérdésről. Index, tehát fogadom, nem fogsz merni rákattintani, mert hiszen mi van akkor, ha egy sima nyelvészeti kérdéstől megfertőződik a számítógéped, de hátha, mégis: https://index.hu/kulfold/2020/08/10/lukasenko_vagy_lukasenka_feherorosz_vagy_belarusz_segitseg/
Leo3
2020. augusztus 11. 07:23
Hát igen. A ballib Soros féle agitátorok mindenütt tevékenykednek, de hála égnek, van ahol nem járnak sikerrel!
bunko_jobbos
2020. augusztus 11. 07:18
Az első oroszul van, a 2. meg tipikusan úgy néz ki, mint mikor az angolok szenvednek szavak leírásával: szeretnék valahogy leírni, de az írásuk nem alkalmas erre. Úgyhogy beletesznek ide-oda h betűket meg még sok baromságot. Jobb, ha nem szólsz bele, ha nem értesz hozzá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!