Lukasenka: Ha övék lesz az ország, nem lesznek munkahelyek

2020. augusztus 22. 12:32

A belarusz elnök mellett és ellen is tüntettek pénteken az Euronews tudósítása szerint. „Hagyhatnánk az egészet, de inkább leülök, és elgondolkodom azon, mi lesz, ha győz az ellenzék. Visznek majd mindenkit a vagyonával együtt. Mi lesz veletek? Mi lesz a gyerekeitekkel?” – tette fel a kérdést Lukasenka.

2020. augusztus 22. 12:32

Szolidaritási láncba álltak pénteken tüntetők ezrei Minszk belvárosában a demonstrációs hullám 13. napján. A demonstrálók Lukasenka lemondását, és szabad választások kiírását követelik – írja az Euronews.

Azért állok itt, hogy imádkozzam azokért, akiket bebörtönöztek, akik ki mertek jönni az utcákra, akiket összevertek a rendőrök. Érthetetlen, hogy ami megtörtént a 30-as években, az megtörténhet újra. Csak abban tudok reménykedni, hogy ez most történik meg utoljára Belarusszia történelmében” – idézi az oldal az egyik demonstrálót.

A tudósítás szerint az autók fékezéssel és forgalomlassítással fejezték ki szolidaritásukat a tüntetőkkel.

Közben Lukasenka is beszédet mondott pénteken. Az elnök a Dzerzsinszkij agroipari vállalatnál tett látogatásán mezőgazdasági munkások előtt szólalt fel. „Isten ne adja, de ha övék lesz az ország, nem lesznek munkahelyek, és majd akkor jönnek hozzám, de én nem leszek örökké elnök. Hagyhatnánk az egészet, de inkább leülök, és elgondolkodom azon, mi lesz, ha győz az ellenzék. Visznek majd mindenkit a vagyonával együtt. Mi lesz veletek? Mi lesz a gyerekeitekkel?” – tette fel a kérdést a belorusz elnök.

A cikkből kiderül: Lukasenka mellett is tüntettek több ezren az ország délnyugati részén fekvő Breszt városában, ami a Lengyelországgal határos Breszt megye központja. Itt tartja a fehérorosz hadsereg háromnapos hadgyakorlatát augusztus végén.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. augusztus 22. 17:20
"Lukasenka: Ha övék lesz az ország, nem lesznek munkahelyek" Szerintem lesznek. A nyugat szereti a számára szükséges cuccokat a kelet olcsó munkaerejével gyártatni, úgy sokkal nagyobb a profit. Gyárthatnak majd a fehéroroszok is sok szép autót és egyebeket, amiket ők sohasem fognak tudni megvenni. Maguknak persze semmit, ami nem élelmiszer. Őket majd Kína fogja ellátni cipővel, ruhával, szájmaszkkal és mindennel is, ami kell. Csak azt fogják tudni megfizetni.
realista
2020. augusztus 22. 16:20
"Ha övék lesz az ország, nem lesznek munkahelyek" Akárcsak a Fidesz propagandaszövege. Meg anno Rákosiék mondták, hogy ők a jó választás, mert gondoljunk bele, hogy mi lenne itt, ha visszajönnének a kapitalisták.
Hattori
2020. augusztus 22. 15:59
már felsorakoztak az eu-s és amcsi talicskák a belarusz határon, készen arra, hogy ha zöld utat kapnak, akkor kitalicskázzák a pénz, nemzeti vagyont nyugatra!
Hattori
2020. augusztus 22. 15:55
bizony, bizony. ezek a neolibsik az első szúrásban kiprivatizélnek minden mozdíthatót, és marad a belorusz állam letolt gatyával, földek, gyárak, erőművek, energia- és közműhálózat nélkül, ami eztán a külföldieknek termeli a hasznot szépen, busásan!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!