Litvániában kötelezővé tették a vírustesztet a beutazók számára

2020. augusztus 17. 19:36

A Litvániába beutazó külföldiektől az utazás előtt legkorábban 72 órával készült koronavírus-tesztet követelnek meg negatív eredménnyel.

2020. augusztus 17. 19:36

Litvániában megkövetelik az előzetes vírustesztet azoknak az országoknak az állampolgáraitól, akik beutazhatnak a balti állam területére – jelentette be hétfőn Saulius Skvernelis litván miniszterelnök. „Az Európai Unió egyik legszigorúbb beutazási szabályzatát alkalmaztuk, de a (későbbi) határnyitás nyomán a helyzetet gyakorlatilag már nem lehetett ellenőrzés alatt tartani” – mondta Skvernelis, aki szerint ezért kellett változtatni a beutazási feltételeken.

A Litvániába beutazó külföldiektől

az utazás előtt legkorábban 72 órával készült koronavírus-tesztet követelnek meg negatív eredménnyel.

A vilniusi egészségügyi minisztérium hetente közzéteszi a pandémiára tekintettel a kockázatos országok listáját. Az eddigi szabályok szerint azoknak volt kötelező karanténba vonulni, akik olyan országokból utaztak be, ahol kétheti átlagban a százezer főre jutó fertőzöttek száma meghaladja a 16 főt. Azon országok állampolgárai pedig egyáltalán nem léphettek az ország területére, ahol ez a küszöbérték meghaladja a százezer főre jutó 25 esetet.

A mostani szabályozás az Európai Unió és az európai gazdasági térség országaira vonatkozik. „Harmadik államokkal szemben a korábbi szabályok maradnak érvényben” – emelte ki Skvernelis. A 2,8 millió lakosú Litvániában eddig 2436 fertőzöttet jelentettek, akik közül 81-en hunytak el. A gyógyultak száma 1705.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!