Lettország csatlakozott a Minszk elleni litván energiabojkotthoz

2020. augusztus 26. 11:57

Nem vásárolnak a hamarosan üzembe lépő új Fehérorosz Atomerőműben (BelAESZ) előállítandó villanyáramot.

2020. augusztus 26. 11:57

Ezzel a Litvánia által Minszkkel szemben már korábban életbe léptetett energiabojkotthoz csatlakoznak. Krisjanis Karins lett kormányfő kedden kijelentette, hogy országa teljesen leállítja az áramvásárlást Fehéroroszországtól, amennyiben az beindítja az új atomerőművet. A BelAESZ atomerőmű a litván határtól 50 kilométerre fekvő Asztravecben épül. A kormány ülését követően Karins azt mondta: figyelembe véve a szomszédos Fehéroroszországban zajló belpolitikai eseményeket és a velük kapcsolatban felmerülő, a nukleáris biztonságot érintő kérdéseket, a kabinet úgy döntött, ha Fehéroroszországban beindítják az asztraveci atomerőművet, Riga beszünteti az áramvásárlást Minszktől.   

A litván parlament szerint a BelAESZ veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára, ezért Riga még 2017-ben megtiltotta az ott előállítandó áram vásárlását, sőt azt sem engedi, hogy a litván hálózaton keresztül szállítsanak más országokba fehérorosz áramot. Vilnius igyekezett bevonni kezdeményezésébe a szomszédos országokat, de Lettország idáig vonakodott ezt megtenni. Fehéroroszország augusztus 7-én kezdte üzemanyaggal feltölteni épülő atomerőműve első reaktorát, amelyet várhatóan az év utolsó negyedében helyeznek üzembe.

Az ország első atomerőművének két VVER-1200 típusú blokkja összesen 2400 megawatt teljesítményű lesz. Fehéroroszország az orosz 3+ generációs blokktípust választotta, amely a korábbi értékelések szerint teljes mértékben megfelel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legszigorúbb biztonsági követelményeinek és ajánlásainak. Az atomerőmű építését 2013 novemberében kezdték el, a projekt 11 milliárd dollár értékű, ebből 10 milliárdot orosz hitelből fedeznek. A második blokk felépítését 2020-ban fejezik be, az erőmű akkor kezdeti teljesítményének kétszeresével működik majd. Az orosz hitelező és a fehérorosz kormány szerint a VVER-1200-as reaktorokkal épülő blokkok az üzemeltetés után évi mintegy 5 milliárd köbméter földgáz megtakarítását teszik lehetővé, és körülbelül 10 millió tonna széndioxid-kibocsátástól mentesítik a felhasználót.

(MTI)

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marica61
2020. augusztus 26. 14:23
hü de kiszurnak fehéroroszországgal és majd az áramszüneteket meg az ármeléseket majd lukasenkora és putyinra fogják fogni.
pitypang1125
2020. augusztus 26. 14:11
Nagyon rázzák a pofon fát a balti miniállamok. Csak nehogy ráfizessenek, a maci nem játék.
Gintonic68
2020. augusztus 26. 12:47
És honnan vesznek áramot és mennyiért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!