Lemondott a libanoni igazságügyi miniszter

2020. augusztus 10. 12:28

Nadzsm a libanoni kormány harmadik minisztere, aki a robbanás miatt mond le.

2020. augusztus 10. 12:28

Lemondott posztjáról Marie-Claude Nadzsm libanoni igazságügyi miniszter, aki hétfőn kiadott közleményében a bejrúti robbanással és az ezt követően kibontakozott, erőszakba torkolló megmozdulásokkal indokolta a döntést. Nadzsm a libanoni kormány harmadik minisztere, aki a robbanás miatt mond le: néhány nappal korábban hasonló bejelentést tett Manal Abdel-Szamád tájékoztatási miniszter, nem sokkal utána pedig Damianosz Kattar környezetvédelmi miniszter is.

Abdel-Szamád a döntést azzal indokolta, hogy szerinte a kormány nem képes reformokat végrehajtani a főváros kikötőjében kedden történt, pusztító robbanást követően. A robbanás előtt egy nappal távozott posztjáról Naszif Hitti külügyminiszter is, aki úgy vélte, a kormánynak nincs egyértelmű elképzelése Libanon jövőjéről, és hiányzik belőle a valódi hajlandóság a nemzetközi közösség által követelt szerkezeti reformok életbe léptetésére. Hétfőre újabb tüntetéseket hívtak össze, az emberek Michel Aún elnök, a kormány és az általuk korruptnak és alkalmatlannak tartott politikai elit távozását követelik. Az AP hírügynökség közlése szerint elképzelhető, hogy a hétfői nap folyamán tartandó kabinetülésen az egész kormány bejelenti lemondását. A hét végén Haszan Diáb miniszterelnök már bejelentette, hogy előrehozott választások kiírását javasolja.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A fordulat hetei: a baloldali közvélemény-kutatók bemondták, melyik párt nyerte az őszt Magyarországon

A fordulat hetei: a baloldali közvélemény-kutatók bemondták, melyik párt nyerte az őszt Magyarországon
Tovább a cikkhezchevron

Szombat éjjel mintegy tízezer ember gyűlt össze Bejrút belvárosában, ahol az általuk korruptnak, hanyagnak és alkalmatlannak tartott kormány és a politikai elit távozását követelték. A tiltakozások erőszakos zavargásokba torkolltak. A demonstrációkat az hívta életre, hogy kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 160 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban. A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyúlgerinc
2020. augusztus 10. 13:47
És, mi történik, ha minden miniszter lemond? Ki lesz a legény a gáton? Vagy bevonulnak az Afganisztánból kivont Zusa csapatok? A demokráciát védendő? Ki van a robbanás hátterében? Cui prodest?
Válasz erre
1
0
olajfa1
2020. augusztus 10. 12:35
Nem tudom hogy mi van ott, de nem hiszem hogy az igazságügyi miniszter rendelte el hogy ott marad a veszélyes anyag...
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!