Kína bedarálja Hongkongot

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.

Huszonhárom éve, 1997. június 30-án ünnepélyes keretek között levonták az Egyesült Királyság lobogóját Hongkongban. Egy nappal később a Kínai Népköztársasághoz csatolták a városállamot az 1984-ben aláírt kínai–brit megállapodásnak megfelelően. Hongkong történetében új fejezet kezdődött, és bár az eredeti ígéretek úgy szóltak, hogy Peking 2047-ig nem fog a városállam belügyeibe avatkozni, az utóbbi egy év világossá tette: Hszi Csin-ping étvágya egyre nagyobb, és a különleges közigazgatási terület autonómiáját vette célba.

Baljós árnyak

Mielőtt a jelenlegi tiltakozásokra térnénk, érdemes egy évvel visszaállítanunk a naptárat, és megvizsgálnunk, mit történt Hongkongban 2019-ben: februárban John Lee biztonságért felelős miniszter benyújtott egy törvényjavaslatot, amely lehetővé tette volna a szökésben lévő bűnözők kiadatását – többek között a kommunista Kína számára is. A javaslatot azután nyújtották be, hogy egy fiatal hongkongi férfi 2018-ban megölte állapotos barátnőjét Tajvanban, majd visszatért Hongkongba, ahonnan a megfelelő jogszabályok híján nem lehetett kiadni őt a tajvani rendőrségnek. A törvényjavaslat benyújtása mögött sokan Peking rejtett előrenyomulását sejtették: attól tartottak, hogy a jogszabály lehetővé tenné Kína-kritikus aktivisták kiadatását is a népköztársaságnak – a Kínai Kommunista Párt (KKP) így fű alatt tulajdonképpen mégis be tudna avatkozni a városállam belügyeibe.

A demonstrációk hamarosan kormányellenes jelleget öltöttek: különösen Carrie Lam főminiszter távozását szerették volna elérni. Lam, aki 2017 óta szolgál ebben a tisztségben, kifejezetten népszerűtlen figura, főleg nyílt Peking-pártisága miatt. Hongkong főminiszterét egy aránylag szűk körű elektori kollégium választja – a három évvel ezelőtti voksolás során mindössze 1200 tagja volt –, amelyet azért is gyakran kritizálnak, mert a kis létszámú testületben felül vannak reprezentálva a Pekinggel szimpatizáló hangok.

Lam nyáron bejelentette, hogy felfüggesztik a kiadatási törvénnyel kapcsolatos jogalkotást, szeptemberre pedig az is eldőlt, hogy nem lesz semmi a jogszabályból, a tüntetőket azonban ez nem nyugtatta le. A rendőrség mindaddig páratlanul erőszakos eszközökkel igyekezett úrrá lenni az utcán kialakult helyzeten, de a könnygáz- és füstgránátok bevetése – ahogy az már lenni szokott – leginkább fordítva sült el. A novemberben a műszaki egyetemen tartott, tizenkét napos tüntetéssorozat alatt a hatóságok demonstrálók százait vették őrizetbe, ami csak tovább szította a feszültséget a hongkongiak és a városállam vezetése között.

Hongkong vége?

A koronavírus-járvány, amelyet Hongkongban egyébiránt sikerült kordában tartani, természetesen korlátozta a 
demonstrálók lehetőségeit – nem úgy a központi hatalomét. A járvány ideje alatt folyamatos volt az őrizetbe vétel az ellenzéki, demokráciapárti politikusok körében, egyiküket például egy, a hatóságok által lázítónak ítélt Facebook-bejegyzésért vitték be. Egy május közepén, anyák napján – számos anglofón országban május második vasárnapján köszöntik az édesanyákat – tartott megmozduláson kétszázharminc embert vettek őrizetbe a rendőrök. Az intézkedés azért is kapott nagy sajtóvisszhangot, mert a rendőrök a megszokottól eltérően igen durván bántak az újságírókkal és a médiamunkásokkal is. Május közepén más is történt: a KKP éves kongresszusára készülve Pekingben bejelentették, hogy új nemzetbiztonsági törvényt kell alkotni Hongkong számára, nem kis részben éppen a tavaly kezdődő, alkalmanként erőszakba hajló tüntetéssorozat miatt. Az új jogszabály, amely az „áruláshoz, elszakadáshoz, lázításhoz és felforgatáshoz” köthető tevékenységeket hivatott hatékonyabban szankcionálni a városállamban, lehetővé teszi a kínai kormányzatnak, hogy ügynökségeket állítson fel Hongkongban.