Nem egyedi a belga főváros, Brüsszel szomszédságában fekvő tervureni múzeum kertjében történt incidens. Május végén és június folyamán az egykori királyt ábrázoló több köztéri alkotást is megrongáltak belgiumi városokban.
Az észak-belgiumi Antwerpen Ekeren nevű vársorészében álló szobrot május közepén gyújtották fel, miután azt megelőzően vörös festékkel lelocsolták. II. Lipót Gentben található mellszobrát szintén vörös festékkel öntötték le, majd ráírták, hogy „Nem kapok levegőt”, szintén a fekete bőrű amerikai férfi halálára utalva. A fővárosban található belga földrajzi társaság épületét szintén vörös feliratokkal mázolták össze. A feliratok arra emlékeztetnek, hogy a falakon belül működő kartográfiai vállalat készítette az 1885-től két évtizeden keresztül a király személyes tulajdonát képező kongói terület térképét.
Június elején civilek petíciót indítottak Belgiumban II. Lipót valamennyi brüsszeli szobrának eltávolításáért. A brüsszeli parlament több pártja korábban állásfoglalást nyújtott be, amely szerint új összefüggésbe kell helyezni Belgium gyarmatosítói történelmét. Az időzett szöveg szerint a főváros utcái számos telepes, felfedező, bankár, katonatiszt és zsoldos nevét viselik, valamint az egykori „gyarmati propaganda” nyomait őrzik a parkokban és temetőkben felállított emlékművek is minden „magyarázat nélkül”. A brüsszeli régióban legalább 70 olyan utcanév, illetve emlékmű található, amelyek Belgium gyarmati múltjára emlékeztetnek. Mások azt javasolták, hogy szakértői csoport bevonásával készítsenek a gyarmati múltra emlékeztető minden köztéri, illetve múzeumban található tárgy mellé magyarázó szövegeket olyan módon, hogy azokban megjelenik a gyarmatosítás elleni küzdelem is. Arra is javaslatot tettek, hogy az iskolai tankönyvekbe is kerüljön új magyarázó szöveg az ország gyarmati múltjával foglalkozó fejezetekhez.