Háromra nőtt a kormányellenes tiltakozások halálos áldozatainak száma Belaruszban

2020. augusztus 19. 18:40

Lukasenka a nap folyamán utasította a belügyminisztériumot, hogy vessen véget a rendbontásoknak az országban.

2020. augusztus 19. 18:40

Háromra nőtt az Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő fehérorosz államfő vitatott újraválasztása ellen zajló tiltakozások halálos áldozatainak száma – közölte a fehérorosz sajtó szerdán.

A negyvenes évei derekán járó Henadzij Sutov a délnyugati Breszt városában kapott lőtt sebet egy tüntetés során. A minszki egészségügyi minisztérium megerősítette, a fehérorosz állampolgár Sutovot kritikus állapotban szállították kórházba a múlt héten, de életét megmenteni nem tudták. A férfi szerdán hunyt el. A tut.by független hírportál úgy tudja, Sutov fejlövést kapott. A fehérorosz hatóságok korábban a tüntetésekkel összefüggésben két halálesetet erősítettek meg, az egyiket Minszkben, a másikat Gomel városában.

Lukasenka a nap folyamán utasította a belügyminisztériumot, hogy vessen véget a rendbontásoknak az országban, különösen pedig Minszkben – jelentette szerdán a Belta fehérorosz állami hírügynökség. „Ne legyenek többé zavargások Minszkben. Az emberek belefáradtak ebbe, békét és nyugalmat követelnek” – hangoztatta. A fehérorosz választási bizottság szerdán bejelentette, hogy a hivatalos eredmények alapján a hatodik államfői mandátumát a szavaztok 80 százalékával elnyerő Lukasenkát két hónapon belül beiktatják.

A helyi sajtó szerint a vitatott augusztus 9-i elnökválasztás nyomán kibontakozó tüntetéssorozat kezdete óta

első alkalommal tettek eleget fehérorosz hatóságok a tüntetők követeléseinek.

A lengyel határon található Grodno városvezetése honlapján közzétett egy tízpontos nyilatkozatot „válaszul a közösség panaszaira”. Ennek értelmében Grodno központi terein továbbra is engedélyezik a tüntetéseket, a sztrájkokban részt vevő dolgozóknak pedig nem kell következményekkel számolniuk a munkabeszüntetések miatt. A városban egyébként új tanácsot is létrehoztak, amelyben a hatóságok és a civiltársadalom képviselői egy asztalnál ülnek.

Az ellenzéki koordinációs tanács szerdán megkezdte a Fehéroroszországban kialakult helyzet rendezési tervének megvitatását - közölte a testületben részt vevő Paval Latuska volt színházi igazgató. Mint mondta, a lehető leghamarabb el kell fogadni ezt a dokumentumot, hogy a voksolás eredményei ellen tiltakozó emberek elé lehessen terjeszteni véleményeztetésre.

Latuska egyben felkérte Oroszországot: járjon közbe annak érdekében, hogy a fehérorosz ellenzék bekapcsolódhasson a minszki vezetéssel folytatott párbeszédbe.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdán fehérorosz hivatali partnerével, Roman Holovcsenkával beszélt telefonon a többi között Moszkva és Minszk kapcsolatainak elmélyítéséről. Az orosz kormányzati közlemény szerint a két politikus az orosz-fehérorosz kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kiszélesítésének kihívásait vitatta meg, valamint az együttműködés elmélyítéséről is tárgyalt az energetika, illetve az ipar területén. A fehéroroszországi tüntetések augusztus 9. óta tartanak, amikor Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást. A szavazatok újraszámlálásának követelésére ezrek vonultak az utcára országszerte. A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan reagált. A választásokat követő négy napban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, könnygáz- és hanggránátokkat, valamint gumilövedékeket vetettek be.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Barnabás.N
2020. augusztus 20. 01:33
Ha a helyzet nem normalizálódik, az oroszok lépni fognak, mert nem hagyhatják, hogy a szomszéd Belorusz instabil legyen. Mondjuk az nem világos, hogy az oroszoknak volt-e erre az esetre forgatókönyvük. Ha igen, akkor ki fogják tudni elégíteni a nép követelését, és orosz-barát ellenzéki jelöltet állítanak Lukasenka helyébe. Ha nem volt forgatókönyvük, akkor bajban vannak az oroszok is, mert csak erőszakkal tudják a jelenlegi elnököt hatalomban tartani. A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy Lukasenka környezetéből próbálnak egy biztosan orosz-barát embert állítani helyette, őt pedig, saját kérésére :) nyugdíjazzák...
3M..
2020. augusztus 19. 21:04
Covid volt az. Az egy olyan világjárvány, ami az ottani propaganda ellenére, Fehéroroszországot sem kíméli. Állítólag a tüntetők, nem tartották be a kötelező távolságot sem. Szebb Jövőt!
Lotti
2020. augusztus 19. 21:01
Eközben gyengéden megsimítottad a munkásőr jelvényedet ? Hej, micsoda daliás idők is voltak azok....
LAW AND ORDER
2020. augusztus 19. 20:24
Lukasenko elnök úr és a nemzeti fehérorosz tábor, a legitim vezetés bámulatosan visszafogott a nyilvánvalóan külföldről szervezett és pénzelt felforgató puccskísérlettel szemben. Megtehetik. Velük van az igazság és az oroszok is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!