Az elnyomás és az erőszak beszüntetésére, valamint a vasárnap tartott elnökválasztást követő megmozdulások alkalmával előállítottak szabadon bocsátására szólította fel Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő államfőt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke csütörtökön. Sassoli közleményében „mélységes aggodalmát” fejezte ki a változás érdekében békésen demonstrálók ellen a fehérorosz hatóságok által alkalmazott erőszak miatt.
Kijelentette: az embereknek joguk van kifejezni nemtetszésüket, és tiltakozni a választások vitatott eredményei és a nemzetközi normáknak sem megfelelő, átláthatatlan választási folyamat ellen. Az erőszaknak nemzetközi jog szerinti következményekkel kell járnia, ideértve célzott szankciók bevezetését is – tette hozzá. A minszki választási bizottság előzetes eredményei szerint a vasárnapi elnökválasztáson a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött a szavazatok 80,08 százalékával. A fő ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja pedig 10,09 százalékot szerzett.