Választás 2026Választás 2026

Európa Tanács: A fehérorosz hatóságoknak tartózkodniuk kell a tiltakozók bántalmazásától

2020. augusztus 14. 20:32

Az Európa Tanács és szakértői bizottságai készen állnak arra, hogy kapcsolatba lépjenek az illetékes hatóságokkal a szükséges reformfolyamatok támogatása érdekében – tette hozzá Buric.

2020. augusztus 14. 20:32

Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára pénteken kiadott közleményében arra szólította fel a fehérorosz hatóságokat, hogy biztosítsák a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságát, tartózkodjanak a békés tüntetők fogva tartásától, valamint a tiltakozók bármiféle bántalmazásától.

A strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet főtitkára szerint az országban kialakult helyzet aggodalomra ad okot. Kijelentette, a minszki vezetésnek haladéktalanul, teljes körűen és elkötelezetten együtt kell működnie a civil társadalommal. Azt mondta, noha Fehéroroszország nem tagja az Európa Tanácsnak, mint számos egyezmény részese, több területen is együttműködik vele. Az Európa Tanács és szakértői bizottságai készen állnak arra, hogy kapcsolatba lépjenek az illetékes hatóságokkal a szükséges reformfolyamatok támogatása érdekében – tette hozzá Buric.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

A pénteken bejelentett hivatalos végeredmény szeriont a múlt vasárnapi elnökválasztást Aljakszandr Lukasenka jelenlegi elnök nyerte a szavazatok 80,1 százalékával. Legfőbb ellenlábasa, Szvjatlana Cihanouszkaja a voksok 10,12 százalékát kapta. Az ellenzék kétségbe vonja a választás tisztaságát. Cihanouszkaja már korábban választási csalásra hivatkozott, és kijelentette, hogy nem fogadja el a közzétett eredményeket, és saját magát tartja a választás győztesének, majd nem sokkal később, hatósági nyomásra Litvániába távozott.

Fehéroroszországban a választás óta minden nap az utcára vonulnak az emberek, tüntetéseket jelentettek Minszkből, Grodnóból, Bresztből és más városokból is. A hatóságok országszerte több ezer ember vettek őrizetbe, és két tüntető halálának a hírét erősítették meg.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2020. augusztus 15. 09:59
Hát 2006-ban mi történt nálunk? De hagyjuk, engedjük el a témát, egy-két-há. Erre kell rákeresni a Youtube-on. Ízlés szerint választható az uncensored változat is.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!