A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjon, ezzel tovább növelte az előnyét az összetett pontversenyben. A 35 éves brit pilótának ez volt az idei ötödik, pályafutása során pedig a 89. sikere, így már csak kettő hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló rekordját.
A Spában negyedszer diadalmaskodó Hamilton – aki két hete a Spanyol Nagydíjon is rajt-cél győzelemmel zárt – mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője állhatott fel. A rajtot az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, így a sorrend nem változott, bár a harmadik kanyarban Verstappennek meg kellett küzdenie Daniel Ricciardóval (Renault). Az első kör végén Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, hátrébb pedig Pierre Gasly (Alpha Tauri) „vitte el a show-t”, miután a 12. pozícióból startolva az ötödik körben már nyolcadik volt.