„Mielőtt hatalomra kerültünk, nem voltak autópályák, nem volt metró, nem volt mit megszállni. A csempészforgalom 34 százalékon állt, ma három százalék alatt van. Nem vagyok Radev, hogy örüljek az utcai verekedéseknek és az útkereszteződések megszállásának” – utalt Boriszov Rumen Radev bolgár államfőre, aki többször is felszólította az utcán lévő kormányellenes tüntetőket, hogy folytassák az erőszakos utcai demonstrációikat. „Bármikor kész vagyok távozni, készen állok rá, és nem akarom, hogy miattam bármilyen feszültség legyen” – tette hozzá.
A kormányfő a beszéd további részében méltatta eddigi kormányzásának gazdasági sikereit, az infrastrukturális beruházásait. Felvázolta, hogy amennyiben a kormánya lemondana, ügyvivő kormány alakulna, nem lenne működőképes parlament, nem lehetne törvényeket hozni a járvány kezelése, a pandémia okozta gazdasági károk helyreállítása érdekében, nem lehetne elkészíteni a jövő évi költségvetést.
Boriszov szerint az oligarchák azért fordultak ellene, mert kormánya bevitte az országot az ERM-2 árfolyamrendszerbe és a bankunióba, így már nem lehet csődbe vinni és kifosztani a bankokat, mint ahogy ez néhányszor előfordult a rendszerváltás óta.