Ursula szerint Ukrajna jól halad a reformokkal

Arról az országról beszélünk, amelynek a legnyugatabbi csücskében férfiakat vernek agyon a a toborzó vadállatok.

Az EU hamarosan szankciókat vezet be a választási csalásért és a tüntetők elleni erőszakért felelős személyek ellen.
Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét, és hamarosan szankciókat vezet be a választási csalásért és a tüntetők elleni erőszakért felelős személyek ellen – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetők szerdai rendkívüli tanácskozása után.
Michel kifejtette, hogy a tagországok állam-, illetve kormányfői „világos üzenetet” küldtek, amelyben kifejezték szolidaritásukat a fehérorosz néppel, és hangsúlyozta, a demonstrálók elleni atrocitások nem maradhatnak büntetlenül. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról számolt be, hogy a brüsszeli testület 53 millió eurót fog átirányítani fehérorosz kormányzati szervektől a civil szervezetek és a hatósági brutalitás áldozatai felé, valamint a koronavírus-járvány elleni harcra. „A szabadságért és demokráciáért harcoló fehéroroszok mellett állunk” – szögezte le.
Fotó: MTI/ AP/ Szergej Gric
(MTI)