Amerika: Joe Biden hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje

2020. augusztus 19. 07:12

A virtuális konvención Jill Biden azt hangoztatta, hogy a férje együttérző, hívő és a választóihoz mindig hűséges ember.

2020. augusztus 19. 07:12
null

Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje lett kedden, a demokraták elnökjelöltállító konvenciójának második napján. A virtuális konvenció második napjának műsorvezetője, Tracee Ellis Ross színésznő a wisconsini Milwaukee konferenciaközpontjában vezette fel a bejelentkező politikusok és civilek beszédeit és hozzászólásait, illetve a rövid filmbejátszásokat. Kedden – ahogyan több elemző is megfogalmazta – a Demokrata Párt múltjának befolyásos és jövőjének ígéretes politikusai beszéltek: Jimmy Carter és Bill Clinton volt elnököktől és John Kerry volt külügyminisztertől Alexandria Ocasio-Cortez New York-i képviselőig sokan fejtették ki álláspontjukat. Ezúttal is képviseltették magukat republikánusok: Colin Powell, a Bush-kormányzat volt külügyminisztere állt ki Joe Biden elnökjelöltsége mellett és a néhai John McCain republikánus szenátor özvegye, Cindy McCain készített a férje és Biden közötti baráti kapcsolatot felidéző filmösszeállítást, amelyet Biden elnökjelöltségének támogatásaként értékeltek.

Bill Clinton volt elnök erőteljes támadást intézett a jelenlegi elnök, Donald Trump ellen. Azzal vádolta meg őt, hogy rosszul kezelte a koronavírus-járványt, nem vette figyelembe a tudományos tanácsadók véleményét és túl sokáig habozott a szájmaszkok viselésének szorgalmazásával. Clinton szerint „a Covid sokkal keményebben sújtott bennünket, mint kellett volna. Mi csak a világ lakosságának 4 százalékát képviseljük, de 25 százalékát a világ összes Covid-esetének”. Trump már Clinton beszéde közben reagált. „Tudassák a demokratákkal, hogy azért van több esetünk, mert sokkal több vírustesztet végzünk, mint bármely más ország!” – írta a Twitteren. Clinton arról beszélt, hogy Biden „olyan ember, aki vállalja a felelősséget és nem másra hárítja, egyesít és nem megoszt”.

Jimmy Carter – aki 95 esztendősen nagyon ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt – hangfelvételt küldött a konvencióra, de videón nem volt látható. A felvételen Bident dicsérte tapasztalataiért és tisztességéért, és szerinte Biden az, aki „képes helyreállítani Amerika nagyságát”. A Demokrata Párt fiatalabb nemzedékének képviselői megpróbálták Trump ellentéteként bemutatni Bident. „Egy gyáva elnökkel szemben Joe Biden bizonyítottan bátor ember” – állította Stacey Abrams georgiai politikus. Ezt követően megkezdődött az elnökjelölés folyamata. Két politikus Bernie Sanders vermonti szenátort ajánlotta, hárman pedig Joe Biden mellett érveltek. Majd valamennyi tagállamból és tengerentúli területről bejelentkeztek a demokraták – köztük választott képviselők, polgármesterek, vagy helyi politikusok – és jelezték, hogy náluk az előválasztásokon hány delegátust szerzett Biden és hányan döntöttek Sanders mellett, illetve az adott tagállam kit lát szívesen elnökjelöltként. Keleti parti idő szerint este tíz óra körül már megvolt a szükséges számú delegátus ahhoz, hogy Joe Biden nyerje el a párt elnökjelöltségét.

A 77 éves Biden a Delaware államban lévő házából jelentkezett be a feleségével együtt. Az est záróbeszédét Jill Biden, az elnökjelölt felesége mondta el, elsősorban a családi életük egyes epizódjait elevenítve fel. A felvételt abban az iskolában rögzítették, ahol Jill Biden korábban tanított. Jill Biden azt hangoztatta, hogy a férje együttérző, hívő és a választóihoz mindig hűséges ember. „dőnként elképzelni sem tudtam, hogyan csinálja, hogyan halad előre. De azt mindig értettem, hogy miért cselekszik. Önökért” – fogalmazott. „Szívem mélyéből köszönöm, ez (a jelölés) mindent jelent számomra és a családom számára” – köszönte meg a jelölést Joe Biden, aki csütörtökön, a konvenció zárónapján mondja el a jelöltséget elfogadó beszédét.

(MTI)

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Orange79
2020. augusztus 19. 15:16
Az 5-bol negy kepernyon lathato szinesboru figura. Beszedes ahogyan egy szenilis, az elnoki funkciora szemmel lathatoan alkalmatlan, feher ferfit mustralgatnak.
elfújta az ellenszél
2020. augusztus 19. 10:34
Joe bácsi rendes ember, gondoskodik a fiáról. Egy kis pénz mindig jól jön, az sem gáz ha Ukrajnából
ujujuj
2020. augusztus 19. 09:21
Ebben a demokrata pártban van még fehér ember, vagy két darabot tartanak dísznek? Mivel a pr-fotók világában semmi nincs véletlen, gondolom az is szándékos, hogy ezen a videokonferencián vagy mi a fenén az öreg papával szemben lévő 5 képernyőn 4 néger van, és csak egy fehér, az is dísznek.
atila68
2020. augusztus 19. 09:01
Carter, Clinton, Obama. Ha fel kellene sorolnom három elnököt akikre biztos nem szavaztam volna állampolgárként ha tudom mit művelnek az USA renoméjával, meg is van. Mindezt tetézik egy olyan alelnökkel akinek még senki nem látta a zöld kártyáját. Pazar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!