A lengyel és a litván elnök a demokratikus elvek betartására szólította fel a minszki hatóságokat

2020. augusztus 10. 09:40

A lengyel külügyi tárca „mély nyugtalanságot” fejezett ki a választásokat követő tüntetések „brutális feloszlatása” miatt.

2020. augusztus 10. 09:40

Andrzej Duda lengyel és Gitanas Nauseda litván elnök a demokratikus elvek betartására szólította fel a minszki hatóságokat abban a közös nyilatkozatban, amelyet vasárnap éjjel a fehéroroszországi urnazárást követő tüntetések feloszlatása kapcsán adtak ki. A Fehéroroszországgal határos két állam elnökei az erőszaktól való tartózkodásra, az emberi, az állampolgári és a kisebbségi jogok, valamint a szólásszabadság tiszteletben tartására hívták fel a minszki hatóságokat. Hangsúlyozták egyúttal: tiszteletben tartják Fehérorország szuverenitását és függetlenségét. Reményüknek adtak hangot, hogy meglesznek a feltételei a mélyebb együttműködésnek „a fehéroroszországi társadalommal és az állami intézményekkel is”.

Duda és Nauseda meggyőződése szerint Fehéroroszország érdeke, hogy szorosabban együttműködjön az Európai Unióval. Az államfők készségüket fejezték ki Fehéroroszország integrációjának támogatására. A lengyel külügyi tárca hétfő reggel kiadott nyilatkozatában ugyanakkor „mély nyugtalanságot” fejezett ki a választásokat követő tüntetések „brutális feloszlatása” miatt. Elfogadhatatlannak nevezték a tüntetők „önkényes letartóztatását, a békés tüntetőkkel szembeni erőszak alkalmazását”. Pawel Jablonski lengyel külügyminszter-helyettes hétfő reggeli tévéinterjúban jelezte: Varsó szorgalmazni fogja, hogy az Európai Unió „nagyon határozott lépéseket” tegyen Fehéroroszország ügyében. Egyúttal úgy látta: olyan lépésekre van szükség, amelyek „nem taszítják ki Fehéroroszországot (...) az őt alárendelni akaró Oroszország ellenőrzése alá”.

A minszki választási bizottság hétfőn ismertetett előzetes adatai szerint a vasárnapi elnökválasztáson a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött a szavazatok 80,23 százalékával. Az fő ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja pedig 9,9 százalékot szerzett. Az ellenzék kétségbe vonja a választás tisztaságát. Az állami exit poll eredmények közzététele után az országban több helyen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzék hívei között, ezekben a Vjaszna-96 (Tavasz-96) jogvédő szervezet szerint egy tüntető meghalt, több pedig megsérült, 120 embert őrizetbe vettek. A lengyel közszolgálati televízió által működtetett, Lengyelországból fehérorosz nyelven sugárzó Belsat (Bielsat) televízió vasárnap este közölte: a több Minszkben őrizetbe vett külföldi újságíró között van a Belsat két munkatársa is. Az értesülést megerősítete a BBC News orosz szerkesztősége is. Fehéroroszország varsói nagykövetsége előtt vasárnap este több százan tüntettek, mindenekelőtt azok a fehérororsz állampolgárok, akik egész napos sorban állás után nem tudtak szavazatukat leadni. Sajtóértesülések szerint Varsóban mintegy 250 szavazásra jogosult járulhatott urnához a mintegy 600 várakozó közül.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2020. augusztus 10. 13:26
amugy nincs itt semmi ujdonsag, kulpolitikaban (!) a litvan es lengyel vezetes mar husz eve az usa leghangosabban csaholo verebei.
néhai Ch.Pilot
2020. augusztus 10. 11:50
"A lengyel és a litván elnök a demokratikus elvek betartására szólította fel a minszki hatóságokat" Érdekes!!! Mármint az, hogy nem a vereségbe belenyugodni nem tudó, törő-zúzó sorosista elemekkel teli nemzetközi csőcseléket, hanem a törvényesen megválasztott kormány hatóságait szólítják fel a demokratikus elvek betartására. Az oroszfóbiás lengyel és a litván elnök így áldemokrata gyanúba keveredhetnek... jogosan. Retard Europe
Szuverén maffiaállam
2020. augusztus 10. 11:16
Korrekt. Vittorio lapít.
balbako_
2020. augusztus 10. 10:13
Megunják a tüncit, aztán hazamennek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!