A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) pénteken felszólította a mali katonai puccs vezetőit, hogy haladéktalanul adják át a hatalmat egy átmeneti civil kormányzatnak és egy éven belül tartsanak választásokat az országban. Cserébe a 15 tagú szervezet felajánlotta, hogy fokozatosan feloldja a puccsistákkal szemben elrendelt szankciókat. Mahamadou Issoufou, az ECOWAS soros elnökségét ellátó Nigéria elnöke kijelentette, hogy Mali átmeneti kormányzata elnökének és miniszterelnökének is civil személynek kell lennie, akik nem indulhatnának a következő választásokon. „Nem szabad semmiféle katonai szervezetnek az átmeneti kormányzat elnöke fölött állnia” – tette hozzá.
Az ECOWAS pénteki csúcstalálkozóján vitatta meg Mali jövőjét. A büntetőintézkedéseket azt követően vezették be, hogy augusztus 18-án katonák egy csoportja magához ragadta a hatalmat. A puccsisták akkor őrizetbe vették és a főváros, Bamako közelében található katonai támaszpontra szállították Keita elnököt és Boubou Cissé kormányfőt, más magas rangú állami tisztviselőkkel együtt. Ezt követően a puccsisták nyomására Keita bejelentette azonnali lemondását és a parlament feloszlatását, hogy – mint mondta – elkerülje a vérontást. A katonai puccs vezetői jószándékuk jeleként csütörtökön jelentették be, hogy elengedték Keita elnököt és hajlandóak lennének három helyett egy két éves átmenetet elfogadni.