Moeti szerint a fertőzések mögött elsősorban a védőfelszerelés hiánya és az elégtelen járványügyi intézkedések állnak.
A WHO által megvizsgált 30 ezer afrikai egészségügyi intézménynek csupán a 16 százalékából jelentettek megfelelő járványügyi és fertőzésmegelőző intézkedéseket. Moeti hozzátette, hogy sok egészségügyi központ nem rendelkezik azzal az infrastruktúrával, amellyel a túlzsúfoltságot meg lehet előzni.
A vizsgált kórházak kevesebb mint 8 százalékában van lehetőség karantén kialakítására. A járvány kitörése óta világszerte nőtt a kereslet a védőfelszerelések iránt, ám az ellátás – éppen a kór terjedésének a lassítása érdekében hozott utazási korlátozások miatt – akadozik. Mindazonáltal az igazgató bejelentette, hogy a hét végén 41 millió védőfelszerelés szállítmányozása indul Kínából 47 afrikai országba.