Több mint 200 bírót és fogalmazót nevezett ki távozása előtt Andrzej Duda

Az esemény pár nappal Karol Nawrocki hivatalba lépése előtt történt, így ez lehetett az egyik utolsó rendezvény, ahol államelnökként volt jelen Duda.

Rosonczy-Kovács Mihály elmondta, majdnem rekordrészvétel volt a mostani választáson, ami növeli a legitimációt.
Nagyon erős felhatalmazást kapott Andrzej Duda, a lengyel elnökválasztás győztese – mondta Rosonczy-Kovács Mihály, a Közép-Európai Nézőpont Intézet elemzője hétfő este az M1 aktuális csatornán.
A lengyel választási bizottság hétfő reggel, a szavazatok 99,97 százalékának összeszámlálása után közölte, hogy Andrzej Duda, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje a voksok 51,21 százalékát szerezte meg a vasárnapi második fordulóban, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester a szavazatok 48,79 százalékát gyűjtötte össze.
Rekordrészvétel volt a mostani választáson
Rosonczy-Kovács Mihály elmondta, majdnem rekordrészvétel volt a mostani választáson, ami növeli a legitimációt. Ugyanakkor a 2 százalékos különbség a megszerzett szavaztok között nem olyan kevés ahhoz képest, hogy arra számítottak, néhány száz-, de akár néhány tízezer voks választja majd el egymástól a jelölteket. A különbség így 500 ezer szavazat volt – fűzte hozzá.
„Nagyon erős felhatalmazást kapott Andrzej Duda,
ugyanakkor az is tény, hogy közel tízmillió lengyel azt üzente a Jog és Igazságosság pártjának, hogy nem elégedett” – fogalmazott az elemző.
Rosonczy-Kovács Mihály szerint a választás tétje az volt, hogy a PiS családbarát, keresztény-konzervatív értékekre épülő politikája kap-e „zöld utat” vagy egy olyan államfő kerül ellensúlyként az elnöki palotába, aki folyamatos vétókkal, illetve népszavazási kezdeményezésekkel gátolni tudja az előbb említett politikát. Emlékeztetett, hogy Andrzej Duda azzal kampányolt, hogy ő jelenti a zálogát a családbarát politika folytatásának, míg ellenfele, Rafal Trzaskowski azt ígérte, hogy frissességet és fejlődést hoz Lengyelországnak.
(MTI)
Címlapkép: MTI/PAP/Leszek Szymanski