Romániában újra berobbant a járvány

2020. július 02. 14:24

Egyetlen nap alatt 450-nel nőtt az azonosított fertőzöttek száma.

2020. július 02. 14:24

Egyre gyorsabban terjed a koronavírus-járvány Romániában: az utóbbi 24 órában 450-nel nőtt az azonosított fertőzöttek száma – derült ki a stratégiai kommunikációs törzs csütörtöki összesítéséből. A járvány áprilisi tetőzése idején is csak három, a múlt héten pedig egy olyan nap volt, amikor ennél több fertőzést diagnosztizáltak egyetlen nap alatt.

A fertőzések számának növekedése június elején, a rendkívüli állapot, illetve a kijárási és gyülekezési korlátozások fokozatos feloldása nyomán kezdett ismét erősödni, azóta pedig megduplázódott. Június 10-én még 164 volt a naponta diagnosztizált, új esetek utóbbi két heti átlaga. Ez a mutató azóta folyamatosan emelkedik, csütörtökön pedig elérte a 325-öt. A csütörtökön regisztrált adat csaknem 30 százalékkal haladja meg a járvány első tetőzését idéző mostani átlagot. Az utóbbi 24 órában 20 koronavírusos beteg vesztette életét Romániában: ez is 25 százalékkal magasabb a jelenlegi átlagnál és több mint kétszerese az egy hónapja regisztrált napi halálozási adatnak.

A betegség romániai megjelenése óta 27 746 embernél mutatták ki a koronavírust, közülük 19 363-at gyógyultnak nyilvánítottak, 1687-en pedig életüket vesztették. Napról napra növekszik a súlyos esetek száma is: míg egy hónapja kevesebb mint 150, csütörtökön 237 koronavírusos beteget ápoltak intenzív osztályon.

A betegség terjedése miatt a bukaresti kormány elhalasztotta a július elsejére várt további lazításokat, így továbbra sem nyithattak ki a beltéri vendéglátóhelyek. A hatóságok bírságolással próbálják fegyelmezni azokat, akik megszegik a távolságtartási és higiéniai előírásokat, a beltéri maszkviselési kötelezettséget: az utóbbi 24 órában 345 kihágásért róttak ki átlagosan 394 lejnyi (28 500 forint) büntetést.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. július 02. 16:36
Pedig egy Nagy Károly díjas koszorús fasz vezeti....
Csomorkany
2020. július 02. 15:33
Szabadon vissza lehet jönni Romániából? És meddig?
kw3v865
2020. július 02. 15:30
Le kellene zárni a román és a szerb határt a személyforgalom előtt, még most, amíg nem késő, csak a magyar állampolgárokat engedném be, őket is 2 hét karanténnal, illetve átutazást a kooridorokon keresztül. Orbánék a határon túli magyarok miatt nem tették még meg: családlátogatás, idegenforgalom, gazdasági kapcsolatok miatt stb. Azonban most, amikor Magyarország egész Európában talán a legjobban áll vírus-ügyileg, nem szabadna lazítani. Nagyon észnél kell lenni, néhány nap alatt el lehet cseszni ez eddigi eredményes járványkezelést. Ha egyszer berobban, nagyon lassan és komoly erőfeszítések árán lehet csak megfogni. Inkább most, még időben enhyébb korlátozások, mint később sokkal komolyabbak.
3M..
2020. július 02. 14:43
Ebben a melegben? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!