Hat és fél év börtönre ítélték a román szocdemek gazdasági stratégáját

2020. július 21. 16:08

Az ok: korrupció.

2020. július 21. 16:08

Romániában hat és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden megvesztegetés elfogadásáért a Dolj megyei törvényszék Darius Valcovot, Slatina város volt polgármesterét, aki a tavaly őszig kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik fő gazdasági stratégájának számított. Az ítélet nem jogerős.

A 2017-ben indult perben azzal vádolta Valcovot a korrupcióellenes ügyészség (DNA), hogy 2012-ben Slatina polgármestereként tízszázalékos részesedést kért és kapott egy üzletembertől, cserébe azért, hogy annak cége időben és hiánytalanul megkapja a leszerződött és elvégzett munkálatok ellenértékét a városházától. A vádhatóság szerint Valcov másik két esetben is hasonlóan járt el, és összesen 4,3 millió lej (310 millió forint) kenőpénzt kapott.

Valcov ellen több korrupciós ügyben is vádat emeltek Romániában, de egyikben sem született még jogerős ítélet. A legfelsőbb bíróság 2018-ban első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélte üzérkedésért és pénzmosásért Valcovot, aki abban az időszakban Viorica Dancila miniszterelnök gazdasági tanácsadója volt. Az akkori vádirat szerint Valcov Slatina polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért,

később pedig szenátorként és pénzügyminiszterként közvetítőkön keresztül a tisztséggel összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenységet folytatott.

A nagy médiavisszhangot keltő bűnügyi vizsgálat elején, 2015-ben a politikustól három aranyrudat, 172 értékes festményt és több mint félmillió eurónyi készpénzt foglaltak le. A festmények között három Picasso-, egy Renoir- és több Warhol-mű volt. Valcov három hónapig pénzügyminiszterként tevékenykedett Victor Ponta volt miniszterelnök kormányában, majd Liviu Dragnea pártelnöksége idején ő dolgozta ki a 2016-os parlamenti választásokat fölényesen megnyerő PSD bér- és nyugdíjemelésekre, illetve adócsökkentésekre alapozott, a fogyasztást serkentő gazdasági programját.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lombi
2020. július 21. 19:36
Tetszik látni, nem tisztelt ex szdsz vezetők, mekkora szerencs érte önöket? Csendben kellene mostmár maradni. A gumilakat is lerohadt volna, ha megkapják a megérdemeltet.
Héja
2020. július 21. 19:30
Nem mellesleg Slatina régi magyar neve Aknaszlatina. A balsors oda is egy tolvaj szoci mócot küldött polgármesternek.
olajfa1
2020. július 21. 16:43
A gyurcsány kormány gazdasági stratégáját akkor életfogytig utánira kellett volna ítélni.
Nehidd El
2020. július 21. 16:24
Korrupt szociáldemokrata??? Neeeem, olyan nem létezik... Gondolom, ő is éhségmenetezett a félmillió euróval a farzsebében, mint a mi Simonunk. Mondjuk elsősorban nem ezért kellene elítélni, hanem a gazdaságuk padlóra küldéséért (amit nem győzött a haladó sajtónk ajnározni), de ez is valami.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!