Lettországban regisztrálási kötelezettséget vezetnek be július 16-tól a beutazók számára a koronavírussal fertőzöttek számának emelkedése miatt – jelentette be Krisjanis Karins lett miniszterelnök a szerdai kormányülést követően. A nemzetközi járatokkal érkezőknek csütörtöktől kezdődően le kell adniuk személyes adataikat a hatóságoknál. Ehhez az elkövetkező két-három hétben egy elektronikus rendszert is fejlesztenek, addig azonban a regisztráció papír alapú lesz. Ugyanez a szabályozás vonatkozik a magánrepülőgépekkel, illetve jachtokkal érkezőkre is.
A regisztráció a fertőzöttek számának alacsonyan tartásához, illetve a karanténelőírások betartásának ellenőrzéséhez szükséges a kormányfő indoklása szerint. „Tudatában vagyunk annak, hogy a lehetséges kockázatok részben olyan emberektől származnak, akik nagyon kockázatos területekről, illetve olyan államokból érkeznek, ahol jóval magasabb a fertőzöttség szintje, mint Lettországban, vagy Európa biztonságos határain belül” – hangsúlyozta Karins.