„igaztalan állításokat tesznek azért, hogy rombolják a Malajziáról alkotott képet”.
.Nem az al-Dzsazíra újságírói az elsők, akiket beidézett a malajziai rendőrség az illegális bevándorlók fogva tartási körülményeiről szóló beszámoló miatt; májusban a South China Morning Post című hongkongi napilap tudósítóját hallgatták ki ugyanezért.
Malajziában, amely a délkelet-ázsiai térség harmadik leggazdagabb országa, becslések szerint 3-5 millió külföldi dolgozik. Közülük több mint egymillió embernek nincs semmiféle engedélye; a többségük gyárakban vagy ültetvényeken vállal munkát. Az elmúlt néhány hétben több ezer embert utaztattak ki kényszerrel a malajziai hatóságok. Sajtóhírek szerint közülük több százan a kiutasító hatósági döntés végrehajtására várva, a zsúfolt fogdákban koronavírussal fertőződtek meg. A malajziai hatóságok állították, hogy pozitív teszttel senkit nem tettek fel a repülőgépre. A rendőrség kedden kihallgatta Heidy Quah-t, a Menedék menekülteknek nevű helyi civil szervezet vezetőjét is, aki a közösségi médiában bírálta, ahogy a malajziai hatóságok fellépnek a migránsokkal szemben a koronavírus-járvány idején.