Jourova a magyar parlamentnek: Nem áldozzuk fel a jogállamiságot a költségvetés elfogadása érdekében!

2020. július 16. 18:25

„Ez a költségvetés nem csak a pénzről szól, hanem az értékekről is” – mondta az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős alelnöke csütörtökön.

2020. július 16. 18:25

Vera Jourova szerint nem szabad feláldozni a következő költségvetés jogállamisági védőrendszerét – írja az Euronews csütörtök délután.  Az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős alelnöke sajtótájékoztatón beszélt  a magyar Országgyűlés keddi határozatáról, amelyben felszólítják az EU-t, ne kössék a demokrácia meglétéhez az uniós források kifizetését. Az eseményen az is kiderült:a bizottság már egyeztet a német elnökséggel a Magyarországgal szembeni következő lépésekről.

Jourovát az Euronews tudósítója kérdezte arról, hogy szerinte fel kellene-e áldoznia az uniónak a jogállamisági mechanizmust azért, hogy elfogadják a költségvetést.

Nem értek egyet azzal, hogy a jogállamisági feltételrendszert feláldozzák. Ez a költségvetés nem csak a pénzről szól, hanem az értékekről is. A bizottság készen áll arra, hogy megvédje a javaslatát, beleérve a szavazási rendszert és azt a mechanizmust, amely a jogállamisági sérelmek esetén léphet életbe az egyes tagállamoknál” – hangzott a válasz.

A cseh politikus szerint a tagállamoknak meg kell érteniük azt, hogy a költségvetésnek ez az eleme létfontosságú az európaiak számára.

Már tárgyaltunk az unió soros német elnökségével arról, hogyan lépjünk előre, hogy kiderüljön, mit tehetünk az év második felében azért, hogy értékeljük a helyzet, vagy esetleg más jellegű lépéseket tegyünk. Újabb meghallgatást is tarthatunk a hetes cikkely keretein belül, vagyis már zajlik a folyamat ebben az ügyben.”

A fentieket már Didier Reynders, a tájékoztatón szintén részt vevő igazságügyi biztos jelentette ki. A jogállamisági feltételrendszerről azt mondta: a koronaválság miatt tervezett helyreállítási alapból több pénzt fognak rugalmasabban és gyorsabban elkölteni. Ezért Brüsszelnek készen kell állnia arra, hogy reagáljon a szabálytalanságokra. Ez történhet az Európai Ügyészség bevonásával, de a megelőzésben szükség van a költségvetési támogatás felfüggesztésére is.

A legjobb az lenne, ha a fordított minősített többségi arányt használnánk, ha hatékonyak akarunk lenni. Az Európai Tanács kezében van az ügy megtárgyalása, de mi bízunk abban, hogy a tanácsban valódi támogatottsága lesz a javaslatnak” – fogalmazott a biztos.

„A bizottság jogállamisági javaslata a szavazati arányok megváltoztatását is tartalmazza. A fordított minősített többség itt azt jelenti, hogy a költségvetési támogatás blokkolását az érintett tagállam csak akkor akadályozhatná meg, ha legalább 15 tagállamot maga mellé tudna állítani. Az uniós csúcstalálkozó pénteken kezdődik a tagállami vezetők személyes részvételével Brüsszelben” – zárul a cikk.

 

 

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robi54
2020. július 17. 14:41
A legjobb az lett volna,ha meg sem alakul az EU. Maradt volna az EGK. Nem lenne belepofázás egymás belügyeibe,politikájába. Megmaradni a gazdasági kapcsolatok szintjén.
egyvilág
2020. július 17. 13:51
Egy jó kis összefoglaló az aktuális történésekről, azok tanulságairól. (Felhatalmazási törvény, nemzeti konzultáció, Trianon, USA zavargások): https://www.egyvilag.hu/index.shtml#uzenet Főleg, ami a felhatalmazást és tanulságait illeti...
zolizolizoltan
2020. július 17. 11:21
Márpedig csak a pénzről fog szólni a miniszterelnökök vitája. Orbánt a jogállamiság felől nem lehet megfogni, mert kisiklik, mint az angolna. A korrupció felől kell megközelíteni, vagyis éppen a pénz felől.
pitypang1125
2020. július 17. 00:13
Ez aztán a demokrácia, visszamenőlegesen jogot alkotni. Ebből is látszik hogy ez a picsa teljesen alkalmatlan a tisztségére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!