Európa lassacskán kijelentkezne a nagyhatalmak informatikai befolyása alól

Egyáltalán lehetséges?

Angela Merkel még 2019-ben arra figyelmeztette az Európai Uniót, hogy az elkövetkező évek egyik nagy feladványa az lesz a közösség számára, hogy miként tud kiszakadni a Szilícium-völgy fennhatósága alól; az EU ugyanis mind központi, mind pedig tagállami szinten gyakorlatilag teljes mértékben a legnagyobb amerikai techcégek rendszereire hagyatkozik. 

Merkel olvasatában a kifejezés az arra való képességet jelenti, hogy a közösség minden készség és képesség birtokában van ahhoz, hogy önállóan alakítsa a kibertérben értelmezhető életviszonyokat.

Merkel ennek gyakorlati megvalósítását az úgy nevezett Gaia-X névvel fémjelzett francia-német projetken keresztül látja reálisnak. A felhőalapú koncepció egyik kiemelt célja, hogy az európai informatikai infrastruktúrák fokozatosan átálljanak a zömmel Microsoft vagy Google-alapú szolgáltatások használatáról a kontinens cégeinek – így például a Deutsche Telekom, az SAP vagy a Bosch – platformjaira. 

Ezzel kapcsolatban Emmanuel Macron francia elnök igen szkeptikus: 2019 novemberében a The Economistnek adott interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy

a jelenlegi uniós jogszabályi környezet arra ad lehetőséget, hogy többek között a fent említett európai informatikai cégek maguk is kínai és különböző szilícium-völgybeli nagyvállalatokkal szerződjenek,

így tulajdonképpen ott vagyunk, ahol a part szakad.

„Tíz éven belül senki sem fogja tudni garantálni a számítástechnikai rendszerek technológiai stabilitását, s azt is nehéz lesz megmondani, hogy ki és hogyan dolgozza fel az állampolgárok vagy épp a cégek adatatit.” – állítja Macron.

Az USA és Kína szendvicsében

Ahogy arra a Bertelsmann Stiftung egyik legfrissebb tanulmánya is utal, az USA idejekorán észlelte a digitális szféra stratégiai jelentőségét. Éppen ezért a tengerentúlon korántsem példa nélküli, hogy a privátcégek, a tudomány és a kormányzat egymással együttműködve kövessék a kibertér evolúcióját, s aktívan részt vesznek az életviszonyok alakításában.

Az EU egyik súlyos hiányossága pedig épp az ebben rejlő lehetőségek kiaknázatlanságában áll. 

Az Egyesült Államokat a fejlettségi szint tekintetében kis lemaradással Kína követi. Az ország esetében a stratégiai előnyt egyrészt a techcégek felett gyakorolt elsöprő állami befolyás jelenti, másrészt pedig az, hogy Kína az utóbbi években a gyártás és a fejlesztés területein is technológiai nagyhatalommá vált. 

Mivel Kína állami berendezkedése gyökeresen eltér attól az elképzeléstől, amit az EU a jogállamisággal kapcsolatban időről időre megfogalmaz, az ázsiai ország sem számít követendő példának;

az EU ugyanakkor nagymértékben függ a kínai cégektől is

– például az 5G-infrastruktúra kiépítésének ügyében. 

Már csak a cégek miatt sem könnyű

A digitalizáció jelenlegi állása arra enged következtetni, hogy a függetlenség elérése számos kihívást rejt. Egyike ezeknek, hogy Nyugaton a kibertér túlnyomó része magánvállalatok fennhatósága alatt áll, amelyek szövevényes szerződéses konstrukciók által összetett hálózatot alkotnak. 

Mindeközben a kiberteret általánosságban a szabályozatlanság jellemzi (magyarán a jogalkotás egyelőre nem alkalmas arra, hogy az életviszonyokat a szükséges mértékben lekövesse);

ami azonban még nagyobb probléma, hogy a szakpolitikai koncepciók is egyelőre kidolgozatlanok, e körben pedig egyre nagyobb nyomás helyeződik az uniós politikusokra.

Ki termeli valójában az európai burgonyát?

A Bertelsmann Stiftung elemzése a probléma összetettségét az élelmiszer ellátási láncán keresztül érzékelteti. Az ok teljesen egyértelmű: az ágazat az állampolgárok alapvető létszükségletének kielégítésére irányul, s a digitális forradalom a gazdaságnak ezt a szektorát is elérte. 

Ha a burgonyatermesztés példáját vesszük, szembetűnő, hogy

már igen sok helyen a művelés és a betakarítás is gépek által vezérelt.

Ahogy arra a Bertelsmann Alapítvány elemzése rámutat, ezek az eszközök – noha a közvetlen gyártó német székhelyű cég – rengeteg olyan alkatrészt tartalmaznak, amelyek német-amerikai közös gyártásban készülnek el, az ezeket működtető szoftverek pedig jellemzően kínai, tajvani vagy dél-koreai fejlesztésűek.

Továbbá, ha magát a gyártót nézzük, és az mondjuk többszemélyes részvénytársasági formában működik, a társaság részvényesei között számos Európán kívüli befektető is akadhat (akik közül maguk is sokan cégek); ezek működésének ellenőrzésére, szabályozására sok esetben egyik uniós tagállamnak sincs joghatósága. Természetesen ugyanez a logika nemcsak az európai gyártók, hanem a beszállítóik esetében is fennáll. 

Ha a nyugati kapitalizmus működési elvét nézzük, a cégek autonóm szervezetek, amelyek működése tekintetében az államnak semmi keresnivalója nincs; ha pedig a kapitalizmusnak a kínai formáját is hozzáadjuk a képlethez, akkor ennek épp az ellenkezője igaz.

Tehát a nulladik feladat: feltárni és értékelni 

Ahhoz, hogy az Európai Unió a kibertérben (is) önmaga ura lehessen,

elsősorban arra van szükség, hogy az uniós jogalkotás tisztázott mandátummal rendelkezzen a tagállamok részéről a célok és a megvalósítás tekintetében.

Annak érdekében, hogy ez megszülethessen, legelőször is a függőségi struktúrákat érdemben meghatározó tényezők azonosítása és értékelése szükséges, s csak ezután következhet az, hogy az EU fokozatosan kiépítse a kezdeményezőkészségét ezen a területen is.
 

Dobozi Gergely

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.